Magyar Nemzeti Roma Platform

Magyar Nemzeti Roma Platform

Megyénkben három alkalommal rendeztek egyeztető fórumot az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából. A különböző helyzetben lévő társadalmi rétegekről, a nehéz körülmények között élők felzárkózásáról Ópályiban, majd Nyíregyházán, február 7-én pedig Máriapócson tanácskoztak szakemberek és érintettek.

Nyíregyházi Egyházmegye2017. február 7. 20:13

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2627 napja íródott

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendkívüli lehetőséget teremtett az elmúlt egy évben arra, hogy a hátrányos helyzetben élők, a velük foglalkozó szakemberek, értük felelősséget vállalók, tulajdonképpen bárki véleményt formálhasson, javaslatot tehessen a témában.

A Nemzeti Kegyhelyen rendezett konferencián Szocska Ábel apostoli kormányzó, és Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Őt Sztojka Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője társelőadójaként is hallgathatták a jelenlévők. Mindketten beszéltek a közösség erejéről, a partnerségről. A mai társadalmi kihívásokra keresve a válaszokat elhangzott, a tanulás, a munka, a lehetőségek kiaknázása révén mivé válhat az ember (s mivé nem…). Hangsúlyt kapott az egyén felelőssége is, hiszen mostanra látszik, hogy hosszú éveken át egy társadalmi réteg nem kapott motivációt arra, hogy önmagáért tegyen. A többi ember szolidaritása a segítésre korlátozódott, nem az együttműködésre.

Hogy ez a felfogás változzon, az ebből adódó cselekvési program felépüljön és megvalósuljon, ahhoz adalék a mai egyeztetés, párbeszéd az érintettekkel.

Jó példákkal Németh Péter Gábor, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nyíregyházi igazgatója és Szollár Zsuzsanna, a „Nő az esély” projektmenedzsere szolgált.

A mintegy nyolcvan résztvevő ebédjét Orosz István kegyhelyigazgató áldotta meg, aki a kegytemplomot is bemutatta az érdeklődőknek.

Délután szűkebb körben folytatódott a felzárkózás politika megyei szintű egyeztetési folyamatának átgondolása Véghelyi Balázs minisztériumi munkatárs irányításával.

A legkülönbözőbb területek kaptak képviseletet, a teljesség igénye nélkül: önkormányzatok és roma önkormányzatok, a gyermekvédelem, az egészségügy, civil szféra, minisztérium.  Egyházunk jelenléte - hála Istennek -  mindenki számára természetes és hangsúlyos. 

Nyíregyházi Egyházmegye

roma platform, cigányság, felzárkózás politika, cigánypasztoráció




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert