A Krisztushoz tartozásunkat erősítik a hittan- és liturgikusének-versenyek – rengetegen vettek részt az idei döntőkön

A Krisztushoz tartozásunkat erősítik a hittan- és liturgikusének-versenyek – rengetegen vettek részt az idei döntőkön

Minden eddiginél többen jelentkeztek a 2023-as évben meghirdetett hittan- és liturgikusének-versenyre. A Máriapócson megrendezett metropóliai döntőn április 1-jén csaknem háromszázötven versenyző vett részt. A megmérettetést a főpásztorok is végigkövették.

Szöveg és fotó: H. Varga Eszter/Hajdúdorogi Főegyházmegye2023. április 3. 01:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 383 napja íródott

Pillanatok alatt megtelt a Kegytemplom az izgatott gyermekekkel, az értük szurkoló szülőkkel és persze a felkészítő pedagógusokkal, hiszen hónapokig gyakorolnak kicsik és nagyok, hogy számot adjanak hittan- és ének tudásukból. Az egyházmegyei döntők után a legjobbak jöhettek el Máriapócsra, de ahogy Atanáz püspök atya is mondta köszöntőjében, itt, ezen a napon már mindenki csak győztes lehet.

A napindító közös imádkozást követően Fülöp metropolita atya is köszöntötte a versenyzőket, s rávilágított arra, hogy a gyermekek a halál legyőzőjéhez, Jézus Krisztushoz tartoznak. - A liturgikusének –és hittanverseny is mind-mind azt erősíti, hogy minél jobban Krisztushoz tartozzunk. Lehet távolról, lehet lazán, ímmel-ámmal, de lehet másképpen is: egészen közelről, forró szívvel, s ezek a versenyek az elszántságot segítik – hívta fel a figyelmet a főpásztor.  

A hittan kapcsán egyre több mindent tudhatnak meg Jézusról és az ő Egyházáról, a liturgikusénekben pedig szinten észrevétlenül lesz egyre szorosabb a kapcsolat Krisztus Urunkkal, hiszen, aki imádkozva énekel, kétszeresen imádkozik – zárta gondolatait érsek-metropolita atya.  

Az biztos, hogy a fiatalok életre szóló tudással lesznek gazdagabbak, amit már nem lehet tőlük elvenni. Öröm volt látni, ahogy fejüket összedugva oldották meg a Találkozásokmottóval meghirdetett hittanverseny feladatlapjait a gyerekek, a Dudás Miklós Görögkatolikus Általános Iskola tantermeiben.

Felkészítő anyagként Az apostolok cselekedeteit kellet átolvasni, értelmezni.

Ezzel párhuzamos a liturgikusének-verseny döntőseitől is hangos volt a Nemzeti Kegyhely, a virágvasárnapot megelőző szombaton csak úgy zengett az ünnephez tartozó antifóna, tropár és sztihira, Fülöp metropolita bátorította is a versenyzőket, hogy frissen megszerzett tudásukat mindenképpen kamatoztassák másnap a templomokban.    

Lassan egyébként nagykorúvá érik az énekverseny, hiszen már a 15. döntőt szervezte meg Görögkatolikus Egyházunk Máriapócson, s ezúttal is szakmai zsűri képviselői felügyeltek és értékeltek. 

I. korcsoport (1-2. osztályosok) 

Nemes József, Kiss-Kökényessy Zsófia, Papp Valéria

II. korcsoport (3-4. osztályosok) 

Radics Teréz, Kocsis Fülöp, Csinószki Mária

III. korcsoport (5-8. osztály) 

Kökényessy Zoltán, Kökényessy Júlia, Ignácz Gyula

IV. korcsoport ( 14 éves kortól-99 éves korig) 

Királyné Kocsis Magdolna, Dr. Papné Petrasevits Anasztázia, Benedek-Paládi Krisztina 

Hálásan köszönjük a zsűri munkáját, akárcsak Vadász Viktóriának a fáradhatatlan előkészületet, aki a főegyházmegye pasztorális és hitoktatási iroda vezetőjeként évről évre bábáskodik a versenyek lebonyolítása felett. Külön szeretnénk megköszönni a sok segítséget Tóth Elek atyának a főegyházmegye hitoktatási referensének, a Nyíregyházi Egyházmegye Hitoktatási Iroda és Oktatási Iroda munkatársainak: Markos Kitti, Orosz Beátának, Papp Valériának valamint a Miskolci Egyházmegye Hitoktatási Irodájában dolgozó Papp Annamáriának, akik szakmai tudásukkal és szeretetükkel segítették e nagy esemény létrejöttét.

Jó hír a liturgikusének-versenyen aranyminősítést elért egyéni versenyzőknek, hogy ők jutalomba kapják a július 3-7. között megrendezett liturgikusének-táborban való részvételt.

Igazán méltó is az idei mottó, hiszen az egyházmegyékhez tartozó gyerekek abban munkálkodó atyák és felkészítő tanárok egy örömteli találkozásban és együttlétben részesülhettek az Istenszülő oltalma alatt.

Természetesen mindezt a gyerekek jelenléte tette teljessé azáltal, hogy készültek és eljöttek a versenyekre. Nagyon jó érzés volt látni, hogy görögkatolikus egyházunk milyen kiváló és tehetséges gyerekekkel gazdag.


Liturgikusének-versenyen elért eredmények:

Egyéni kategóriában: 

I. KORCSOPORT
Résztvevő neve Egyházmegye Felkészítő tanár(ok) neve(i) Minősítés
Seszták István Hajdúdorogi Főegyházmegye Deli Gabriella, Sivadó Miklós arany
Baranyi Vazul Hajdúdorogi Főegyházmegye Deli Gabriella, Sivadó Miklós arany
Rakaczki Zsória Miskolci Egyházmegye Béres Gáborné arany
Mező Dorka Nyíregyházi Egyházmegy Bódi Viktória arany
Bárány Boglárka Nyíregyházi Egyházmegy Bárány Péter ezüst
Batizi-Pócsi Zoé Nyíregyházi Egyházmegy Bódi Viktória ezüst
Murvai Zita Miskolci Egyházmegye Dr. Mellesné Boross Kinga  ezüst
Nyirán Sára Hajdúdorogi Főegyházmegye Deli Gabriella, Sivadó Miklós bronz
Soltész András Miskolci Egyházmegye Béres Gáborné bronz
Lovász Julianna Villő  Hajdúdorogi Főegyházmegye Királyné Kocsis Magdolna  bronz
       
       
II. KORCSOPORT
Résztvevő neve Egyházmegye Felkészítő tanár(ok) neve(i) Minősítés
Nyirán Demeter Hajdúdorogi Főegyházmegye Deli Gabriella, Sivadó Miklós arany
Lovász Magdolna Mikolt  Hajdúdorogi Főegyházmegye Királyné Kocsis Magdolna  arany
Gerner Zselyke Nyíregyházi Egyházmegye Szabadosné Majoros Gabriella arany
Gulybán Sára Hajdúdorogi Főegyházmegye Királyné Kocsis Magdolna ezüst
Komjáthy Rozi Nyíregyházi Egyházmegye Dr Szilassyné Mászáros Mária ezüst
Smidt-Selmeczki Adél Miskolci Egyházmegye Ambrus Annamária; Smidt-Selmeczki Zsuzsa ezüst
Miknyóczki Nikolett Miskolci Egyházmegye Fedorné Severnyák Rita ezüst
Orosz Léna Nyíregyházi Egyházmegye Bódi Viktória bronz
Bárdos Csepke Bejke Miskolci Egyházmegye Bárdos-Simon Katalin  bronz
Papp Veronika Hajdúdorogi Főegyházmegye Deli Gabriella, Sivadó Miklós bronz
Kiss Hanna Miskolci Egyházmegye Fedorné Severnyák Rita bronz
Bartha Hunor Miskolci Egyházmegye Fedorné Severnyák Rita bronz
       
       
III. KORCSOPORT
Résztvevő neve Egyházmegye Felkészítő tanár(ok) neve(i) Minősítés
Lovász Katalin Édua  Hajdúdorogi Főegyházmegye Királyné Kocsis Magdolna  arany
Szabó Johanna Hajdúdorogi Főegyházmegye Sivadó Miklós, Nemes József arany
Szarka Krisztina Nyíregyházi Egyházmegye Szabadosné Majoros Gabriella ezüst
Krajnyák Hanna Nyíregyházi Egyházmegye Szabadosné Majoros Gabriella ezüst
Gerberi Hanna Miskolci Egyházmegye Kiss Attila ezüst
Bárdos Bercel István  Miskolci Egyházmegye Bárdos-Simon Katalin  bronz
Piros Abigél Hajdúdorogi Főegyházmegye Királyné Kocsis Magdolna bronz
Klepács Karina Nyíregyházi Egyházmegye Szabadosné Majoros Gabriella bronz
       
       
IV. KORCSOPORT
Résztvevő neve Egyházmegye Felkészítő tanár(ok) neve(i) Minősítés
Apáti Nándor Nyíregyházi Egyházmegye Hoskó Imola arany
Hagymási Gábor Hajdúdorogi Főegyházmegye - arany
Simon Kristóf Hajdúdorogi Főegyházmegye Kruppa Kirill Imre ezüst
Demkó Boglárka Nyíregyházi Egyházmegye Bódi Viktória ezüst
Tóth Eszter Anna Nyíregyházi Egyházmegye Bódi Viktória bronz
Vajda Zsanett Hajdúdorogi Főegyházmegye - bronz
Tóth Zsófia Éva  Nyíregyházi Egyházmegye Csinószki Mária  bronz

 

 

Csoportos kategóriában:

I. KORCSOPORT
Csoportnév Résztvevők nevei Egyházmegye Felkészítő tanárok Minősítés
Szentháromság Baranyi Vazul, Gál Dávid, Seszták István Hajdúdorogi Főegyházmegye Deli Gabriella, Sivadó Miklós arany
Sárkányszelídítők Demeter Hanna, Csele Dorina Boglárka, Séra Laura, Varga Lili Nyíregyházi Egyházmegye Kovács Róbertné arany
A csacska macskák Aleksza Hanga, Bán Elena, Bem Liza, Gáll Dorottya, Kovács Karina,  Miskolci Egyházmegye Béres Gáborné arany
Mária gyermekei Balogh Péter, Császári Zsófia, Csekk Máté, Danó Sándor, Magyar Kristóf, Szarka Judit Nyíregyházi Egyházmegye Szabadosné Majoros Gabriella ezüst
A legényesek Gáll Milán, Sasváry Tamás, Smidt Selmeczki Benedek, Soltész András, Miskolci Egyházmegye Béres Gáborné ezüst
Szentlélek hárfája Ányos Luca, Borza Emma, Rakaczki Anna, Szabó Emma Hajdúdorogi Főegyházmegye Deli Gabriella, Sivadó Miklós ezüst
Szent Ilona csapat Kocsis Boróka Ilona, Dániel Júlia, Dániel Sára Hajdúdorogi Főegyházmegye Kocsis Tamás bronz
Dalolni jó Molnár Zsejke, Szilágyi Boglárka, Szűcs Lia  Nyíregyházi Egyházmegye Ivancsó Sándorné bronz
         
         
II. KORCSOPORT
Csoportnév Résztvevők nevei  Egyházmegye Felkészítő tanár(ok) neve(i) Minősítés
Mécses Gerner Zselyke, Grósz Bettina, Hlatky Júlia, Németh Emili, Pázmándi Lotti, Urbán Mira Nyíregyházi Egyházmegye Szabadosné Majoros Gabriella arany
Hozsánna kórus Bartha Hunor, Éles Bendegúz, Szilágyi Ábel Miskolci Egyházmegye Fedorné Severnyák Rita arany
Angyali kar Gáll Polett, Hornyák Anett, Kiss Hanna, Miknyóczki Nikolett, Smidt-Selmeczki Adél, Ujvárosi-Kovács Ramóna Miskolci Egyházmegye Fedorné Severnyák Rita ezüst
Efrém angyalai Borza Lilla, Dervishaj Melodia, Kerekes Borbála, Kiss Róza Hajdúdorogi Főegyházmegye Deli Gabriella, Sivadó Miklós ezüst
Szűz Mária gyermekei Bucsku Lilla, Erdei Csenge, Papp Veronika, Pilka Sára Hajdúdorogi Főegyházmegye Deli Gabriella, Sivadó Miklós ezüst
Daloló angyalkák Gulyás Hanna, Balogh Boglárka, Simon Sára, Koszta Ágnes Hajdúdorogi Főegyházmegye Kissné Dalanics Ildikó bronz
Csengettyű Asztalos Csilla, Budai Anna, Cserepes Kinga, Gincsai Eszter, Jakab Zóra, Riczu Hanga Nyíregyházi Egyházmegye Szabadosné Majoros Gabriella bronz
Alleluja Cserkuti Patrik, Hosszú Angelika Rebeka, Gábor Dzsenifer Vanda, Venyigei Dóra, Szücs Csenge Nyíregyházi Egyházmegye Dr Szilassyné Mészáros Mária bronz
         
         
III. KORCSOPORT
Csoportnév Résztvevők nevei  Egyházmegye Felkészítő tanárok Minősítés
Paraklisz Asztalos Kincső, Fazekas Dorottya, Grósz Annamária, Hlatky Luca, Krajnyák Hanna, Németh Viola Nyíregyházi Egyházmegye Szabadosné Majoros Gabriella arany
Nika Aros Vivien, Gánicz Annamária, Klepács Karina, Pócsi Réka, Virányi Zétény Nyíregyházi Egyházmegye Szabadosné Majoros Gabriella ezüst
Tömjénfüst Fedor Judit, Havellant Petra, Markovits Koppány, Palicz Réka,Pehl Vivien,Varga Sándor Nyíregyházi Egyházmegye Szabadosné Majoros Gabriella ezüst
Szent Efrém angyalai Tóth Dorottya, Nyirán Rozália, Telenkó Zsófia, Terdik Berta, Papp Rebeka Hajdúdorogi Főegyházmegye Sivadó Miklós, Nemes József ezüst
Csillagos ötös Jászberényi Eszter, Kuszka Luca, Hajós Mária Anna, Kompár Alma, Szabó Johanna Hajdúdorogi Főegyházmegye Sivadó Miklós, Nemes József bronz
Hangocskák Dalanics Réka, Kranyik Lizett, Mészáros Anikó, Papp Natália Judit Hajdúdorogi Főegyházmegye Kruppa Kirill Imre bronz
         
         
IV. KORCSOPORT
Csoportnév Résztvevők nevei  Egyházmegye Felkészítő tanárok Minősítés
Kállói tanítónők Pósán Ildikó, Törőné Lupsa Mónika, Vislóczki Judit Nyíregyházi Egyházmegye Bódi Viktória arany
Óvodapedagógusok Csordorásné Horváth Anikó, Pappné Juhász Andrea, Pásztorné Fekete Katalin Nyíregyházi Egyházmegye Bódi Viktória ezüst
Szent Pál Kamarakórus, Szombathely Oroszné Koleszár Mária, Burkus Noémi, Kocsis Márta, Mitrov Mihály, Sidor Jurij Hajdúdorogi Főegyházmegye nincs ezüst
Getszemáni kertészek Lipcsák Gergely Ágoston, Grajczárik Ádám, Levcsenkó Tódor, Horváth Tamás Miskolci Egyházmegye Boronkai József atya bronz

 


Hittanversenyen elért eredmények:

 

Egyházi iskolák csoportja 5-6. osztály

 

  1. Mezőkövesdi Görögkatolikus Szervezőlelkészség

Brunczel Ágota, Ficzere Bence, Kleszó Kökény Lenke

Felkészítő: Ft. Demkó Balázs

 

  1. Nyíracsádi Görögkatolikus Parókia

Szász András, Szabó Gréta, Bródi Berta

Felkészítő: Simonné Czentye Anikó

 

  1. Kálvin János Református Ált. Iskola (Mátészalka)

Alexa Máté, D. Nagy Csanád, Pincés Gréta

Felkészítő: Szabóné Cseppentő Ildikó

 

  1. Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola (Nyíradony)

Szikora Bence, Bujdosó Marcell

Felkészítő: Szikora Józsefné

 

  1. Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola (Nyírlugos)

Péntek Léna, Kiss Botond, Szemán Dominik 

Felkészítő: Ft. Rádi Dávid

 

  1. Pécsi Görögkatolikus Parókia

Mosolygó Manna, Zajácz Luca, Dajkó Vilmos

Felkészítő: Ft. Zajácz Gábor

 

  1. Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Ált. Iskola (Mátészalka)

Kicsák Atanáz, Kicsák Dávid, Leontesz Zoltán

Felkészítő: Szabóné Cseppentő Ildikó

 

  1. Mc-Görömböly Görögkatolikus Parókia

Bárdos Bercel, Farkas-Szabados Anna, Turcsányi Vendel

Felkészítő: Ft. Galambvári Péter

 

  1. Bólyai János Katolikus Ált. Iskola (Szerencs)

Csejoszki Csanád, Nagy Levente, Nagy Szonja

Felkészítő: Szabóné Bulátkó Mónika

 

 

Egyházközségek csoportja 5-6. osztály

 

  1. Nagykállói Görögkatolikus Parókia 

Burján Eszter, Molnár Marica

Felkészítő: Ft. Lipcsák Tamás

 

  1. Nyírvasvári Görögkatolikus Parókia

Karakas Boglárka, Csollák Nándor Máté

Felkészítő: Majoros Mária

 

  1. Kazincbarcikai Görögkatolikus Parókia

Deák Dávid, Stadler Enikő, Szabó Alex

Felkészítő: Mészáros Marianna

 

  1. Makói Görögkatolikus Parókia 

Seres Nóra, Bíró Kata, Horváth Levéd

Felkészítő tanár: Ft. Bíró István

 

  1. Hajdúböszörményi Görögkatolikus Parókia

Molnár Izabella, Zolnai Levente

Felkészítő: Bodogán Lászlóné

 

  1. Ózdi Görögkatolikus Parókia

Antal Ottó Máté, Bodnár Zsófia, Szabados Szonja

Felkészítő: Szilágyi István

 

  1. Miskolc-Belváros Görögkatolikus Parókia

Brezsnyák Borka, Nagy Jázmin Emőke

Felkészítő: Kissné Szegedi Krisztina

 

  1. Leveleki Görögkatolikus Parókia 

Dávida Luca, Juhász Dorka, Szabó Emma

Felkészítő: Ft. Seres Péter

 

  1. Nyírábrányi Görögkatolikus Parókia

Lőrincz Patricía, Furó Tímea, Murányi László

Felkészítő: Ft. Sási Péter

 

 

Egyházi iskolák csoportja 7-8. osztály

 

  1. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium (Miskolc)

Trella Marcell, Csirpák Eszter, Tótszegi Domonkos

Felkészítő: Ft. Boronkai József

 

  1. Makói Görögkatolikus Parókia

Bíró Tekla, Horváth Bulcsú, Horváth Boglárka

Felkészítő: Ft. Bíró István

 

  1. Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola (Sárospatak)

Siska-Nagy Botond, Zsignár Ákos István, Ivancsó Máté János

Felkészítő: Bénó Zsoltné

 

  1. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola (Nyíregyháza) 

Gánicz Annamária, Gyurkovics Kíra, Klepács Karina

Felkészítő: Ft. Kovács Csaba

 

  1. Kálvin János Református Ált. Iskola (Mátészalka)

Balogh Ákos Dániel, Járvás Tege Tamás, Székely Erik

Felkészítő: Szabóné Cseppentő Ildikó

 

  1. Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség

Brunczel Annamária , Buday Soma Vendel

Felkészítő: Ft. Demkó Balázs

 

  1. Halásztelek Görögkatolikus Parókia

Bajusz Eszter, Török-Ilyés Petra, Király Viktória

Felkészítő: Prodán Gáborné

 

  1. Szent György Görögkatolikus Általános Iskola (Kisvárda)

Nagy Lili Dóra, Demkó Hunor, Faragó Kíra

Felkészítő: Ft. Demkó István

 

  1. Bocskai István Református Oktatási Központ

Husain Anna Sabao, Taligás Dóra Anna, Ferencz Fanni

Felkészítő: Prodán Gáborné

 

 

Egyházközségek csoportja 7-8. osztály

 

  1. Záhonyi Görögkatolikus Parókia

Cserpák Jázmin, Sajben Zsolt Sándor, Petró Johanna

Felkészítő: Ft. Sajben Zsolt

 

  1. Bekecsi Görögkatolikus Parókia

Sárossy András, Szabó Zsófia

Felkészítő: Szabóné Bulátkó Mónika

 

  1. Debreceni Görögkatolikus Parókia

Antal Vanda, Mosolygó Borbála, Szávó Kamilla

Felkészítő: Glevitzkyné Mudri Szilvia

 

  1. Csegöldi Görögkatolikus Parókia

Kovács Márk Zoltán, Varga Jázmin, Kiss Csenge

Felkészítő: Ft. Gajdos László

 

  1. Szegedi Görögkatolikus Parókia

Balogh Adél, Retek Viktória

Felkészítő: Veres Zoltán

 

  1. Nyírbéltek-PenészlekGörögkatolikus Parókia

Daku Tímea, Sebők Larissza, Sebők Sándor

Felkészítő: Ft. Aranyics Arnold

 

Nyíracsádi Görögkatolikus Parókia

Vajda Lilla, Simon Mihály

Felkészítő: Simonné Czentye Anikó

 

Miskolc-Görömböly Görögkatolikus Parókia

Horváth Boglárka, Pszota Kitti, Szunyog Dóra

Felkészítő: Galambvári Péter

 

Ózdi Görögkatolikus Parókia

Szilágyi Anna Zsófia, Szilágyi Krisztina

Felkészítő: Szilágyi István

 

Szeretettel gratulálunk minden versenyzőnek!

Szöveg és fotó: H. Varga Eszter/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

verseny, oktatás, hitoktatás, litugikus-ének
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert