Kreativitásra volt szükség a középiskolai hittanverseny döntőjén

Kreativitásra volt szükség a középiskolai hittanverseny döntőjén

Az általános iskolások hittanversenyével párhuzamosan mérettek meg április 1-jén a középiskolai hittanverseny résztvevői. A megmérettetés - a korábbi évek gyakorlata szerint- idén is két levelezős fordulóval kezdődött. A 40 csapatból az első két forduló után 11 csapat jutott be a máriapócsi országos döntőbe. Érkezett csapat Budapestről, Miskolcról, Nyíregyházáról és Hajdúdorogról. Megtisztelte a versenyt jelenlétével Atanáz Püspök atya, a zsűriben köszönthettük dr. Seszták István főhelynök atyát, Görgényi Mónikát és Kiss Máté atyát.

Szerző: Bodnár Boglárka, fotó: Bodnár Boglárka, H. Varga Eszter 2023. április 3. 01:04

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 558 napja íródott

A csapatok fantáziadús és találó csapatneveket választottak maguknak. Az országos döntő a közös ima után azzal kezdődött, hogy a csapatok bemutatkoztak és felolvasták a korábban otthon, maguk által írt Áldást.

Ennek témája volt, hogy egy békeszerződés aláírása előtt a felek szeretnék az aláírásra szánt tollaikat megszentelni, hogy Isten áldásával, Isten akarata szerint használják őket. A második feladat egy írásbeli tesztsor kitöltése volt, amihez a diákok csak Bibliát, Szerkönyvet és énekeskönyvet használhattak. A harmadik feladat során egy imát kellett megírniuk megadott szempontok és témák alapján. A fiatalok ügyesen vették az akadályokat és a jó hangulatban telt versenyen mindenki a legjobb tudása szerint teljesített.

A verseny végén a zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, de a következő döntést hozták meg.

1. helyezett lett “A három bölcs” csapata (Apáti Nándor,Gánicz Dávid és Riczu Zsombor),a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnáziumból

2. helyezést ért el az “Exaposztilárion”csapata(Bajcsev-Dacsó Damján,Thomázy Vendel és Thomázy Gréta),a miskolci Fráter Katolikus Gimnàziumból.

3. helyen végzett az “Isten bárányai” csapata (Manzák Sára,Gulyás Patrik és Lazók Liliána),a nyíregyházi Szent Miklós Gimnáziumból.

Szerző: Bodnár Boglárka, fotó: Bodnár Boglárka, H. Varga Eszter

Nyíregyházi Egyházmegye

verseny, hitoktatás,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert