Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül – nagyböjti gondolatok

Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül – nagyböjti gondolatok

Dr. Ivancsó István atya nagyhétfői gondolatai.

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyháza Egygházmegye2023. április 3. 17:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 360 napja íródott

A nagyhéthez, Jézus Krisztus szenvedésének hetéhez értünk. Közeledünk ahhoz, hogy ténylegesen átéljük, mit szenvedett értünk, a mi üdvösségünkért a mi Urunk. A szent napokban ezt folyamatosan és fokozatosan fogjuk megtenni a szentírási tanítást és a liturgikus szövegek alapján.

Az apostoli szakaszban Szent Péter apostol beszédének részletét hallottuk. Ebben világosan megmondja, hogy Jézus a sok jócselekedete után azt kapta az emberektől, hogy szenvednie kellett, meg kellett halnia, de mégis a győzelemé volt az utolsó szó, mert harmadnapra feltámadt (ApCsel 10,39). Péter és apostoltársai szemtanúként tesznek tanúságot erről. Sőt, már a próféták előre hirdették. Biztosan hagyatkozhatunk tehát hitünk legfontosabb alapjára, Jézus Krisztus feltámadására. Ugyanakkor azt is tudatosítani kell, hogy ez mennyi szenvedés árán ment végbe.

A hosszú evangéliumi szakasznak is fő témájaként jelentkezik a szenvedés, amit Jézus az őt követőknek jelez előre, amikor a világ végéről, illetve az újraeljövetelét beszél nekik. De a lényeget is megmondja egy rövid mondatban: „aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül” (Mt 24,13). A nagyhét evangéliumi szakaszaiban többször is fogunk arról hallani, hogy Jézus ezt nemcsak mondta, hanem életével is tanúsította. Ő maga, a szörnyű szenvedések ellenére is, mindvégig kitartott, és úgy ajánlotta az Atya kezébe a lelkét.

A komoly lelki életre törekvő keresztény ember ilyenkor, a nagyhéten a legmegrendültebb. Végigköveti Jézust a keresztúton. Átéli az ő szenvedéseit, hogy majd a dicsőséges feltámadásában is minél teljesebben részesedhessen. Akarjunk mi is a komoly keresztények közé tartozni!

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyháza Egygházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, nagyböjt




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert