Tenyerén tart az Isten – tanúságtétel Rókahegyen

Tenyerén tart az Isten – tanúságtétel Rókahegyen

Ismét katartikus élményben volt részük azoknak, akik a Rókahegyi görög esték (RGE) legutóbbi alkalmára, április 4-én ellátogattak. A szokásosan az aktuális hónap első keddjén tartott előadások közül az áprilisin Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművésznő személyes, mondhatni intim témájú tanúságtételét hallhatták, hiszen magánéletének egy szeletéről beszélt – dr. Obbágy Veronika beszámolóját olvashatják.

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika2023. április 24. 22:04

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 339 napja íródott

Olyan témát választott, melyről nyilvánosság előtt még soha nem szólt. Magával ragadó stílusa, de mindenekelőtt egész személye, habitusa egy óra hosszára teljesen elvarázsolt mindenkit, feledtetve a  Nagyhét mögöttünk történt és előttünk álló feladatait, ugyanakkor lelki vívódásait nem rejtve, a Nagyhét hangulatát fenntartotta bennünk. Kizökkentett a "napi forgalomból". Bizony néhány alkalommal könnybe lábadt szemmel érzékenyültünk el hitének, Istennel való kapcsolatának mélységétől, a „kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek” tanítás értelmezésétől.

A válaszok megérzésére, megértésére való olykor türelmes, időt igénylő várakozása, vagy adott esetben a 24 órán belüli válasz ajándéka fantasztikus Isten-élmény. Persze ezért tennünk is kell, Isten ajándékai nem pottyannak magától az ölünkbe, ehhez kitartó, néha „eget ostromló”, élő párbeszéd kell a Gondviselővel, aki minden hajunk szálát, minden óhajunkat ismeri.

Így van ez a művésznő életében is, akit a Jó Isten gyermekkorától "igazgat", hiszen akkor is járt hittanórára, amikor ezért a szülőket gyakran megbüntették. A versek szeretete is a plébános atyától indult, aki vasárnapról vasárnapra a kezébe adta a klasszikusok "istenes verseit", amit a templomban mindig örömmel szavalhatott. Hivatásának választásában, majd Nyíregyházára, a Móricz Zsigmond Színházba való kerülésében is érezte, hogy "tenyerén tartja az Isten" és jó irányba egyengeti útját. Ez történt, amikor megajándékozta őt egy fiúgyermekkel, akiért oly sokat imádkozott és kérte az égiek segítségét.

Természetesen fia azóta felnőtt egyetemista. Ezt érzi önálló művészi estjeinek összeállításában, az előadásokban és kollégáival való kapcsolatában. Soha nem térített, de viselkedésével, a templom szeretetével, véleményeivel mindig kiáll hite, vallásos élete, meggyőződése mellett. Csodálatos vallomását a tőle megszokott, előadását tükröző Mécs László verssel zárta. Úgy érzem, akik részt vettünk ezen az előadáson, fiatalok és idősebbek egyaránt, egy őszinte hitvallás birtokában, nemesebb lélekkel folytattuk a Nagyböjt szent napjait.

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

Rókahegy, görög esték, előadás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert