Görögkatolikus közvetítés a pápalátogatásról

Görögkatolikus közvetítés a pápalátogatásról

Jó ideje tudjuk, hogy április 29-én, szombat délelőtt a Rózsák terén a Szentatya szegényekkel és menekültekkel találkozik. Később bővült Ferenc pápa programja, és nagy örömünkre meglátogatja a Rózsák terei görögkatolikus templom közösségét is. Ez egy hatalmas esemény a helyi egyházközség életében, de úgy gondoljuk, hogy egy nagyon fontos gesztus az egész görögkatolikus egyház felé is.

Forrás és fotó: Görögkatolikus Médiaközpont2023. április 27. 22:04

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 336 napja íródott

Ebből az alkalomból -  lehetőségeinkhez mérten -  egy délelőtti, élő műsorfolyammal készülünk, amelyben megszólalnak olyan görögkatolikusok, akik valamilyen formában részt vettek a pápalátogatás előkészületeiben. Többek között megszólal Makláry Teréz ikonfestő, akit a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kért fel arra, hogy a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely könnyező Istenszülő ikonjáról készítsen egy másolatot a Szentatya részére. Ez az ikon lesz Ferenc pápa hivatalos ajándéka, amelyet  magyarországi látogatásának emlékére kap. Kocsis Fülöp metropolita atya is elmondja gondolatait, és beszél arról az ajándékról is, amelyet a Görögkatolikus Metropólia nevében adnak majd át a Szentatyának.

Élő közvetítésünk 10:15 perckor kezdődik az interneten. A Szentatya érkezése előtt, 11 órától már elkezdődik a közös imádság a görögkatolikus templomban. A templomban jelenlévők Orosz Atanáz püspök atya vezetésével az akathisztoszt imádkozzák közösen. Így azok, akik az interneten követnek minket, már ebbe a közös imádságba is be tudnak kapcsolódni. A közvetítés a Szentatya templomból való távozásával ér véget.

Mindenkinek szeretettel ajánljuk, hogy kövesse  Youtube-csatornánkat és Facebook-oldalunkat mert ezeken az online felületeken élőben közvetítjük a pápalátogatás görögkatolikus eseményét, illetve azt a műsorfolyamot, ami kifejezetten erre az alkalomra készült.

Ferenc pápa teljes útját és programjait a közmédia felületein lehet figyelemmel kísérni. Az MTVA szerkesztősége hetek óta dolgozik az esemény helyi közvetítésén, valamint különböző háttérműsorokon és stúdióbeszélgetéseken. Azoknak,  akik a közmédia vallási műsorait online szeretnék követni, jó szívvel ajánljuk a  Bizony, Isten YouTube-csatornáját is!

Kísérjék figyelemmel a pápalátogatás eseményeit, és kövessék a Görögkatolikus Médiaközpont műsorait az év többi napján is!

Forrás és fotó: Görögkatolikus Médiaközpont

Nyíregyházi Egyházmegye

Ferenc pápa, pápalátogatás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert