Be a volunter in the Camp St Damian

Jelentkezz önkéntesnek az idei Szent Damján-táborba!

Augusztus első hetében, július 31. és augusztus 5. között rendezik meg idén a Szent Damján-tábort Bodajkon. Ezekben a napokban fogyatékkal élő gyerekek, felnőttek, önkéntes fiatalokkal, egyetemistákkal együtt kapcsolódnak ki és szereznek életre szóló emlékeket. A szervezők, a görögkatolikus papnövendékek keresik a lelkes segítőket, akik örömmel gondoskodnának a táborozókról.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, damjantabor.hu2023. május 10. 13:05

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 344 napja íródott

A Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendékei hozták létre a Szent Damján-kört azzal a céllal, hogy minden tag egy értelmi fogyatékossággal élő gyermekért is imádkozzon napi imája részeként. A papnövendékek közben felismerték, hogy az örömökön túl, amit ezektől a gyerekektől kaphatnak, mennyi nehézséggel, fáradtsággal jár az az élet, ahol egy fogyatékkal élő gyermek színesíti a család mindennapjait. Ezért döntöttek úgy, hogy minden nyáron – a hozzájuk szegődő önkéntes fiatalokkal együtt – egy hétre átvállalják ezeket a terheket a szülőktől, és térítésmentesen nyaraltatják a gyermekeket. A költségeket úgy tudják fedezni a kispapok, hogy egész évben adományokat gyűjtenek, jótékonysági rendezvényeket tartanak. Jelmondatuk: „Hordozzátok egymás terhét!”.

Közeledik az adóbevallások ideje. Akár a Szent Damján-tábort is lehet támogatni adónk 1 százalékával a Szent Panteleimon Alapítványon keresztül, adószáma 19207906-1-15.

Aki pedig szívesen részt venne segítőként az idei táborban, ERRE A LINKRE KATTINTVA jelentkezhet!

Egy kis ízelítő a tavalyi, 25. alkalommal megrendezett táborról a Görögkatolikus Médiaközpont összefoglalásában:

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, damjantabor.hu

Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Damján-tábor, fogyatékossággal élők




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert