„KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL” - "Mindennapi hagyományaink"

„KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL” -

Hodászon országos rendezvénysorozatba kapcsolódva szerveztek háromnapos programot.

Nyíregyházi Egyházmegye2017. február 12. 10:39

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2623 napja íródott

A pénteki megnyitó ünnepségen Kanyó Árpád hodászi görögkatolikus parókus mondott köszöntőt, kis tanítással: „Van kultúrája az éjjelnek, van kultúrája a nappalnak, és ne feledkezzünk el arról, hogy van kultúrája az Egyháznak is…”

Egri Tibor, a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs referense arra kérte a hallgatóságot, igyekezzenek mind mélyebben megismerni saját és más népek kultúráját, hiszen "Ignoti nulla cupido", azaz:  „amit nem ismerünk, azt ne szerethetjük”.

Lakatos Sándor, a hodászi „Hagyományok Háza” vezetője cigány nyelven köszöntötte a megjelenteket, majd magyarul is bíztatást adott, hogy úgy éljük meg hagyományainkat cigányok és magyarok egyaránt, hogy legyen mit tovább vinni unokáinknak is.

Népdalcsokrot Kovács Lajosné, a Panoráma Világklub képviselője „ajándékozott” a résztvevőknek.

A megnyitóhoz kapcsolódóan kiállítások nyíltak meg pénteken, szombaton pedig reggel 9 órától éjszakába nyúló programsor következett.

Bekapcsolódni még most sem késő, vasárnap 11.00 órától görögkatolikus Szent Liturgiát végeznek cigány nyelven a Hodászi Mennybemenetel (cigány) templomban, amivel még mindig nincs vége a gazdag rendezvénynek. 14.00 órától „Szinezd át a világot Mámi rózsás kendőjére” megnevezésű program lesz, majd  16.00 órától záró ünnepség cigány táncházzal.

 

Nyíregyházi Egyházmegye

Hodász, hagyományok, Kultúrházak éjjel-nappal




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert