Elkezdődött a Szent István Könyvhét

Elkezdődött a Szent István Könyvhét

Május 15-én nyitotta meg kapuit a Szent István Könyvhét, a magyar keresztény könyvkiadók legrangosabb és legnagyobb hazai seregszemléje.

Forrás: Szent István Könyvhét, fotó: eke.hu (archív)2023. május 16. 13:05

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 339 napja íródott

A szervezők célja, hogy az országszerte működő keresztény könyvkiadók, és szellemi műhelyeikből kikerült műveik évente egyszer a nagy nyilvánosság előtt is bemutatásra kerüljenek, átfogó képet adva az olvasóknak a keresztény könyvkiadás aktuális helyzetéről. A Szent István Társulat e könyvhét megrendezésével törekszik a nemzeti kultúra részét képező írásos, ökumenikus jellegű keresztény hagyomány ápolására és megjelenítésére.

Minden évben a Szent István Könyvhét keretében, annak nyitónapján kerül sor a Stephanus-díj átadásra, teológiai és irodalmi kategóriában, valamint a megnyitón kerülnek bemutatásra a Szent István Könyvhét könyvújdonságai.

Az olvasók a hét minden napján Budapesten, a Ferenciek terén felállított dedikáló asztaloknál találkozhatnak a szerzőkkel, a könyvkiadók saját szervezésében a hét folyamán könyvbemutatókat tartanak a Stephanus Könyvesházban. A Szent István Könyvhét bár budapesti rendezvény, a résztvevő kiadók újdonságait bemutató 24 oldalas Szent István Könyvklub segítségével – országos és határon túli terjesztésével – jócskán túlmutat egy pusztán Budapesten elérhető rendezvénynél.

A kiállító kiadókról, az idei Stephanus-díjról ERRE a likre kattintva tájékozódhat bővebben.

Forrás: Szent István Könyvhét, fotó: eke.hu (archív)

Nyíregyházi Egyházmegye

kultúra, könyv, ökumenikus, keresztény




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert