Az immár hagyományosan meghirdetett balatonboglári tábor célja, hogy a magyar katolikus könnyűzene művelőinek lehetőséget és motivációt adjon a szakmai fejlődésre. A szervezők augusztus 13. és 20. között várják az érdeklődőket, a meghívott vendég idén Varga László kaposvári főpásztor lesz.
A táborba mindazok jelentkezését várják, akik gitáros misén vagy más közösségi alkalmakon szívesen zenélnek, és szeretnének profi tanároktól zenét tanulni. A táborban lehetőség nyílik új emberekkel találkozni és remek hangulatban együtt muzsikálni egy héten át a Balaton mellett.
A jelentkezés határideje május 31.
A jelentkezők idén is részt vehetnek gitár-, basszusgitár-, ütőhangszer-, zongora- és énekórákon, de lesz szolfézs és dallamimprovizáció (hegedűsöknek, fuvolistáknak stb.) is, illetve zenekari gyakorlat, sőt kórus is természetesen.
Mindemellett számos kurzus, előadás és műhelyfoglalkozás várja majd a liturgikus és zenei témák iránt érdeklődőket.
Az alábbi videóra kattintva további ízelítő kapható:
A tábor a Magyar Katolikus Püspöki Kar Ifjúsági Bizottságának hivatalos programja, további információk ITT elérhetők.
Forrás és fotó: Kazetta.katolikus.hu, forrás: Magyar Kurír
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |