Csegöld községet 1970-ben csaknem teljes mértékben elmosta a kiáradt Szamos. A több mint nyolcszáz éves település azonban hittel és kitartással újraépítkezett. Ennek az eseménynek állít emléket Csegöld szívében, a szigeten épült, ősi görögkatolikus templom felé vezető, felújított sétány – egy híddal a közepén, melyet május 18-án áldott meg Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök.
A település közös ünnepévé vált a mennybemenetel napján tartott Szent Liturgia és szentelés május 18-án, hiszen összefogással és közös akarattal, valamint az állam támogatásával készült el az a sétány, mely a görögkatolikus templomba vezeti az arra járót. Az ünnepségen ezért, annak ellenére, hogy hétköznapra esett, gyermekek, pedagógusok, képviselők, polgármesterek, tervezők, kivitelezők, hívek, munkájukat későbbre halasztó polgárok is jelen voltak.
Együtt imádkozott a helyi parókussal, Gajdos László atyával Ivancsó Sándor csengeri esperes-parókus atya, Bakancsos Sándor csengerújfalui parókus atya, ifj. Obbágy László rozsályi helyettes lelkész atya, valamint a helyi római katolikus és református szolgálattevők. A liturgiát dr. Papp Tibor főhelynök atya vezette Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök jelenlétében, aki tanította az ünneplő közösség tagjait.
Krisztus vigasztaló jelenlétéről beszélt, majd arról a titokzatos eseményről, ahogyan fölemelkedett a mennybe, és elküldte a Vigasztalót a tanítványoknak, és nekünk, mindnyájunknak, keresztényeknek. Hiszen mindennapos bajunkban, gondjainkban szükségünk van egy vigasztalóra, aki áthidalja mindezeket, aki híd Isten és ember, ember és ember között. „Krisztus áthidaló szeretete összeköt minket” – mondta a főpásztor. Ezt a gondolatot kötötte össze beszédében a most létrehozott emlékmű jelentőségével.
Ábel püspök atya a liturgia végén azt az örömteli hírt is tolmácsolta a jelenlévők felé, hogy a 14. században, gótikus stílusban épült, de később bővített templom, mely az idők során megsüllyedt és felújításra szorult, hamarosan teljesen megújulhat, és elkezdődhetnek a műemlék épületen a munkálatok.
Babik Róbert, Csegöld polgármestere köszöntőjében felidézte az 53 évvel ezelőtti események tragikusságát, következményeit, és az újraépítkezés elindulását, mely előtt ezzel a híddal állítanak emléket. A korábban pallónak nevezett átjáró immár sétány, megvalósulásához a tervektől a kivitelezésig két évre volt szükség.
„Ma, amikor az eseménynek az ötvenharmadik évfordulóján ősi községünkben emléket állítunk, akkor nem a pusztulásnak, hanem az életnek és a magukat és községüket el nem hagyóknak állítunk emléket, akik példájukkal, gondolkozásukkal, kemény munkájukkal megmutatták számunkra, annak az Evangéliumi örömhírnek az igazságát, hogy: »Minden lehetséges annak, aki hisz.«” – idézte Gajdos László atya Szent Márk evangéliumát.
„Mi ezzel az emléksétánnyal őseink hitére, szilárdságára életszeretetére, buzgóságára és tenni akarására emlékezünk. Ám hidat építeni Isten és ember közé, jók és rosszak közé, élők és holtak közé, egymástól távol élő generációk közé nem könnyű. Kell valami, ami átvisz, összeköt, felemel és lehoz. Így született árvízi emlékműként a templomhoz, mint Istenhez és őseink hitéhez vezető sétány és a közepén átívelő híd” – fogalmazott a parókus, majd háláját fejezte ki mindenkinek, aki hozzájárult a megvalósításhoz.
„Hiszem, hogy a mi életünkben is megvalósulhat a csoda, az Isten és emberszeretet, mely összeköt bennünket egymással, felemel bennünket Istenhez, lehozza fentről az áldást és a békét, mely nélkül nincs növekedés és átvisz életünk végén az Örökkévalóságba” – fejezte ki reményét és hitét Laci atya.
A híd falu felé vezető részébe helyezett kőlapokon a magyar alkotmány preambulumát olvashatja az arra elhaladó, a sétány templom felőli szakaszában Létrás Szent Jánosnak a Sinai hegy apátjának műve kapott helyet címszavakban: az Istenhez való jutás, felemelkedés harminc lépcsőfoka.
A szertartás végén a polgármester és a hierarcha átvágta a díszszalagot, majd megáldották a hidat.
A funkcionális emlékművön lehet sétálni, megpihenni és a padokra ülni, melyeknek majdan az újonnan ültetett fák adnak árnyékot.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |