Az áldás része itt a pedagógiai programnak – negyedszázados jubileumot ünnepelt a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola

Az áldás része itt a pedagógiai programnak – negyedszázados jubileumot ünnepelt a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola

Június 2-án tartották a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola újraindításának 25 éves évfordulóját.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, további fotók: Vajdicsné Keczán Ibolya2023. június 3. 19:06

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 494 napja íródott

A megemlékezést Parakliszal, az Istenszülőhöz fohászkodó imádsággal kezdték az iskola tornatermében Kovács Csaba lelki igazgató vezetésével, az ünnepi szónok Szabó Tamás pasztorális helynök atya volt.



Fontos megállónak nevezte ezt az alkalmat, annál is inkább, hiszen a Szent Miklós iskola az egyházmegye oktatási palettájának zászlóvivője – mint mondta. Arról gondolkodott, mit is jelent az ünneplés: megállás, két irányba való tekintés és tudatosítás. Tudatosítjuk, hogy mi fontos az életünkben.

Egyrészt múltba tekintünk, merítünk az emlékekből, beszélünk róla – s egy-egy mozzanatot villantott fel az iskola múltjából. Az ünneplés tudatosítja bennünk, hogy van miért hálát adni, amire nekünk van leginkább szükségünk, hiszen ünneplőbe öltöztetjük a szívünket, megtaláljuk a kincseket, melyeket kaptunk. Mindennek a jelentőségét abban látta, hogy „aki hálát ad, az sokkal boldogabb, az észreveszi az ajándékot, az ajándékozót, annak teljesebb az élete.”

A helynök hálát adott „a pedagógusokért, akik itt tanítanak, a szülőkért, akik gyermekekkel gazdagítják a világot és a gyermekekért, hiszen velük, értük és általuk minden értelmet nyer, minden a helyére kerül” – hangsúlyozta az atya.

Másrészt az ünneppel előre tekintünk: reménnyel és hittel, s erre a felolvasott evangéliumi szakasz is tanít. Erzsébet Máriának mondott szavai minden egyes embernek szólnak: »áldott vagy«.

„Áldott ez az intézmény, áldott az itt dolgozó pedagógus, áldott az itt tanuló gyermek és áldott a szülő, aki a gyermekét idehozza. Az áldás része ezen intézmény pedagógiai programjának, a nevelési elképzelésének, de nem mint valami csodaszer, hanem mint ahogyan azt mindenki megkapta: feladat és küldetés, hogy jövőt építsen, hogy a világot jobbá tegye, a szeretet parancsa szerint járjon; s mindehhez az áldás isteni muníció és erő.”

Az ünnep során leülünk, megpihenünk, s ahogyan a zarándokok szokták: elővesszük a tarisznyából mindazt, ami erősíthet, segíthet a további úton. Ilyen lelki táplálékként olvasta fel végezetül Ábel püspök üzenetét, a 25. zsoltár négy sorát:

„Utaidat, Uram, mutasd meg nekem,
és ösvényeidre taníts meg engem!

Vezess és oktass engem igazságodra,
mert te vagy az én üdvözítő Istenem,
és én tebenned bízom szüntelen!”

Verdes Zsuzsanna igazgatóhelyettes az iskola történtét mondta el, mely 1806-ra nyúlik vissza, hiszen ekkor említik legelőször a görögkatolikus elemi oktatás meglétét Nyíregyházán. Ez folyamatos volt 1948-i, amikor is az összes egyházi iskolával együtt államosították. 1998-ban dr. Keresztes Szilárd püspök atya indította újra a görögkatolikus oktatást a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolával, melynek jelmondatául a karácsonyi örömhírt választotta: „Velünk az Isten.” A kezdetben négy fővel induló iskola ma már 452 gyermeket oktat-nevel. Korábban többcélú oktatási intézményként működött, telephelyei voltak, más helyszínen zajlott a tanítás. 2012-ben költöztek a ma is használatos épületbe. A kezdetektől hűséges társa az iskolának a Muzsika Zeneiskola.

Az iskola küldetésének érzi, hogy a diákoknak a korszerű, versenyképes tudással való felvértezése mellett a hit örömhírét is továbbadja, és biztosítsa az élő kapcsolat megteremtésének lehetőségét a Jóistennel. Ez utóbbihoz segítség a Szent Miklós-székesegyház közelsége, a heti imádságos alkalmak, a lelki napok, az ünnepek, a zarándoklatok: „állandóság ebben a folyamatosan változó világban. Hűek vagyunk hagyományainkhoz” – hangsúlyozta Verdes Zsuzsanna.

„A kollégák számára a szakmaiságon túl fontos a hitben való elmélyülés. A hit tartást ad az életünknek, olyan gyökér, melyből a jelen és jövő képes élni. Ezt szeretnénk megvalósítani: gyökereket és szárnyakat adni a ránk bízottaknak” – fejezte be beszédét.

Az intézmény igazgatója, dr. Pappné Petrasevits Anasztázia is megerősítette az elhangzott gondolatokat: „keresztény értékrend szerint a tanítás mellett hitre és szeretetre: Isten és embertársaink szeretetére igyekszünk nevelni a tanulókat. Isten országát építjük szolgáló szeretettel” – mondta, majd bemutatta azokat az elmúlt három évben véghezvitt fejlesztéseket, melyek mindehhez a feltételeket biztosítják az iskolában: pszichológusi szoba kialakítása, irodák, aula, étkező felújítása, udvari pálya rekortán borítása, távolugró gödör kialakítása, új csúszdás udvari mászóka telepítése, Lego-robotika szoba kialakítása. Mára már minden teremben okostábla található, 31 tanulói laptopot, 34 tanári notebookot, néptáncos ruhákat szereztek be. A háztartás-ökonómia tanterem kialakítása pedig folyamatban van. Az intézmény vezetője megköszönte az ünnepség megszervezésében nyújtott segítséget; a több mint húsz éve az iskolában szolgáló pedagógusoknak emlékplakettel köszönte meg a hűséget, de minden pedagógusnak és technikai dolgozónak is járt a köszönet a kitartó és színvonalas munkáért.

Az ünnepségen a gyermekek is főszerepet kaptak. A Muzsika Zeneiskola tanítványa, a többszörösen arany minősítésű Glória Kórus Szabadosné Majoros Gabriella vezetésével, versmondók és néptáncosok mutatták meg tudásukat a jelenlévő vendégeknek és szülőknek. Az iskola többi diákja az osztálytermekben figyelte az élő közvetítés segítségével a tornateremben zajló eseményeket.

A közösen elfogyasztott ebéd után pedig előadások és különféle programok kínálták az ünneplés könnyedebb formáját.

Dr. Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató a gyereknevelést az érzelmi intelligencia fejlesztésének aspektusából közelítette meg. Előadásának címe volt: „Miért nem működik a »százszor megmondtam«? – A sikeres nevelés kulcsa az érzelmi intelligencia fejlesztése”. Három kulcsmozzanatot emelt ki, melyet a szülőknek, pedagógusoknak meg kellene teremtenie a gyermekek számára: az élményeket, a tapasztalatot és az azonosulást.  

Az udvaron közben tetoválás, népi játékok, buborékfújás, ugrálóvár, rendőrkutyás bemutató várta a legkisebbeket, kipróbálhatták gyorsaságukat egy traffipax előtt, megnézhették Szabados Ádám freestyle magyar focibajnok és világrekorder bemutatóját és meghallgathatták a Mandala Dalszínház előadását. Az iskola múltjának pillanatait megörökítő fotókat pedig az aulában lehetett megtekinteni. 

Több mint húszéves jubielumot ünnepeltek az alábbi pedagógusok az iskolában:

25 év - Bodnár Bernadett
24 év - Szabó Bernát Sándorné
24 év - Matavovszki Györgyné
24 év - Silimonné Rácz Andrea
24 év - Szatmári Istvánné
23 év - Verdes Zsuzsanna Ilona
22 év - Bagolyné Enyedi Erzsébet
21 év - Szabadosné Majoros Gabriella
20 év - Kocsmárné Dedics Vera
20 év - Treszkai Tamás
20 év - Vajdicsné Keczán Ibolya 
20 év - Vinnainé Futkos Éva

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, további fotók: Vajdicsné Keczán Ibolya

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, Szent Miklós, jubileum
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert