Aki a Bibliát olvassa, imádkozik – Búcsúmiséjét tartotta dr. Soltész Mihály atya Napkoron

Aki a Bibliát olvassa, imádkozik – Búcsúmiséjét tartotta dr. Soltész Mihály atya Napkoron

Utoljára állt a napkori hívek parókusaként az oltár elé dr. Soltész Mihály atya, aki nyugdíjba vonulása előtti búcsúmiséjét tartotta a helyi görögkatolikus templomban 2023. június 25-én. Egyházközségi beszámolót olvashatnak.

Szöveg és fotó: Rubóczkiné Kiss Hajnalka2023. június 26. 14:06

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 468 napja íródott

Soltész atya felidézvén pályája főbb állomásait, elmondta, hogy 1974-es szentelése után segédlelkészként Nagykállóba került, majd több mint egy évtizedig a Görögkatolikus Hittudományi Főiskola oktatójaként Biblikumot, héber és görög nyelveket tanított az ifjúságnak. Nyírteleki parókusi éveit követően újra Nagykállóba került vissza, ahol 28 éven át szolgálta alázattal a híveket, majd ezt követően, 2014-ben utolsó állomáshelyére, Napkorra helyezték.

Mihály atya eddigi életét döntően meghatározta a Biblia elmélyült tanulmányozása. A szentelésekor választott jelmondata az Apostolok Cselekedeteiből Péter apostolt idézte: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom”.  A parókus atya arany és ezüst helyett bibliai tudását ajánlotta fel és osztotta meg munkája során híveivel.

Soltész atya a Szent Liturgia zárásaként köszönetet mondott nyájának, minden lelki és anyagi támogatásért, s nem feledte el jóindulatukba ajánlani utódját, Mosolygó Tamás atyát is.

Dr. Soltész Mihálytól és feleségétől, Rita tiszteletes asszonytól kedves szavakkal, meghatottan vettek búcsút a hittanos kisdiákok, a hívek és a képviselőtestület, Zubály Lajos, a község római katolikus plébánosa, a Német Kisebbségi Önkormányzat nevében Kéninger Miklós, illetve Napkor Község Önkormányzata nevében Dr. Spinyhért Zsolt polgármester.

A búcsúzó parókus atya elköszönvén a Biblia olvasására buzdította a híveket, mert ahogy mondta: „Aki a Bibliát olvassa, imádkozik.”

Szöveg és fotó: Rubóczkiné Kiss Hajnalka

Nyíregyházi Egyházmegye

Napkor, búcsúzás, közösség
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert