Két keréken az Istenszülőhöz

Két keréken az Istenszülőhöz

Július 8-án, szombat délelőtt sok kerékpár lepte el Máriapócson a templom környékét.

Forrás és fotó: Csengeri Görögkatolikus Egyházközség2023. július 10. 23:07

Nyírlugosról indulva Rádi Dávid atya, Hajdúdorogról Tóth Elek atya, Csengerből Ivancsó Sándor atya kíséretében érkeztek meg a más helyekről is becsatlakozó zarándokok „buzgón az Istenszülőhöz".

A fatemplomban Dávid atyával végzett Szent Liturgián Sándor atya szentbeszédében három fontos dolgot emelt ki:

  • Reményik Sándor verséből: „valaki értem imádkozott" – a zarándokok sokakért imádkoznak, a zarándokokért sokan imádkoznak.
  • Elindultunk, úton voltunk: az evangéliumban Jézus megy Jaírus lányához, az édesapa elment, hogy találkozhasson Jézussal; a vérfolyásos asszony ott van a tömegben és odamegy Jézushoz, hogy legalább megérinthesse. A csodák megtörténtéhez mennünk kell, Jézus közelébe kell kerülnünk!
  • A nap szentje, Prokop nagyvértanú: keresztényeket üldözni indul és ő az, akit Pálhoz hasonlóan útközben szólít meg Jézus, hogy miért üldözi Őt? Az égen a kereszt jelét is meglátja és maga is kereszténnyé lesz, környezetét is kereszténnyé teszi.

Érezzük meg a zarándoklat, az imádság erejét, ismerjük föl a találkozás ajándékait!

Köszönjük a zarándoklatot, a dorogiak szeretetteljes vendéglátását, tomboláját;
köszönjük a zarándokok és kerékpárok hazaszállításában való segítséget, a kísérő mikrobuszt; köszönjük a közös imádságot!

Valakiért imádkoztam – valaki értem imádkozott! Hála mindenért!

Forrás és fotó: Csengeri Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye

kerékpáros zarándoklat, Máriapócs, Csenger
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2023 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert