A nyírlugosi Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola karácsonyi hírcsokrát olvashatják Bihari Beatrix hírszerkesztő jóvoltából.
Minden évben hagyomány iskolánkban az osztályok közötti, legszebb ünnepi díszben pompázó, feldíszített osztályterem kupa megnyerésére irányuló verseny.
Idén a legszebben feldíszített terem díját december 20-án osztottuk ki. Az 5 fős zsűri teremről teremre járva gyönyörködött a gyerekek által készített díszítésben és pontozás után megszületett az eredmény is.
A legszebb terem alsó évfolyam: 3.b
A legszebb terem felső évfolyam: 8.a
Az osztályok fáradozását szaloncukorral jutalmaztuk, a két első helyezett pedig a kupa mellé bezsebelte a nekik járó egy-egy torta ajándékot is, amit jóízűen együtt fogyasztottak el!
Reggel fél 9-től városunk polgármestere, Hovánszki György Polgármester Úr érkezett hozzánk és osztályról osztályra járva szétosztotta a gyerekeknek szánt ajándék mikuláscsomagját. Minden tanuló – 317 fő – örülhetett a tartalmas finomságokkal tele csomagnak függetlenül attól, hogy Nyírlugoson lakik vagy a szomszéd települések valamelyikéről jár be hozzánk!
Majd 11 órától a karácsonyi ünnepségünket tartottuk meg.
Kezdésként Hentné Cserági Erika és Kremniczki Tímea vezetésével a Free Dance Alapfokú Művészeti Iskola növendékei adtak elő egy-egy kis karácsonyi dalt zongorán.
Iskolánk tanulói és meghívott vendégeink előtt idén a karácsonyi előadást, amit a görögkatolikus hittanos gyerekek adtak elő, Rádi Dávid atya tanította be a gyerekeknek, akik pásztorjátékkal kedveskedtek nekünk.
Forrás és fotó: Bihari Beatrix / Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |