Megújul a nyírkátai Karitász Pont

Megújul a nyírkátai Karitász Pont

Az egykori családi házból mára szociális segítő épület lett: a ruhaadományok innen kerülnek a rászoruló nyírkátai emberekhez. Az épület állapota miatt azonban felújításra szorult. Ebben is segített a Katolikus Karitász.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász2024. április 30. 14:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 156 napja íródott

Főként adományokból újítják fel Nyírkátán a Karitász Pontot. A helyi közösségért, a cigány testvérekért és a rászoruló gyermekekért tevékenykedő Együtt Segítsünk Egymáson Megyei Egyesület a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitásszal szorosan együttműködve közösen látják el a nyírkátai Karitász Pontot. Az egyesület elnökének nagymamai házát, melyben a ruhákat tárolják, szortírozzák és adják azoknak, akiknek arra szüksége van, az állapota miatt fel kellett újítani. A Nyíregyházi Egyházmegye és a karitász támogatásával immár tetőt cseréltek, belső munkálatokat végeztek a kis házon, megfelelő állapotba hozták a mennyezetet.

Legutóbb egy raklap külső és belső vakolatot és két raklap kőzetgyapotot kapott a nyírkátai Karitász Pont az országos karitász raktárából, hogy szigetelni tudják az épületet.

A nyírkátai közösségnek további hosszú távú tervei is vannak az épülettel: mivel sok a megmaradó ruhanemű, azokat szeretnék újrahasznosítani, valamint az oda érkezők számára igazítást is végeznének a külön erre a célra kialakítandó szociális varrodában.

A nyírkátai fiatalok és rászoruló családok az egyesület másik, közösségi épületében minden délután találkoznak, a könyvtárban olvasni, tanulni, a számítógépeken ügyet intézni, internetezni, a hangszeres szobában zenélni tudnak, vannak társasjátékok számukra. Éhesen nem térnek haza a gyermekek a „tanodaként” funkcionáló közösségi házból. A település minden rászorulóját segíti a ház végében kialakított szociális mosoda és fürdő. A Karitász Ponttal együtt teljes körű szociális szolgáltatás vehető igénybe itt azoknak, akik helyzetüknél foga arra igényt tartanak.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász

Nyíregyházi Egyházmegye

karitász, adomány, Nyírkáta
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert