Imádkozzunk együtt a magyarság lelki egységéért, a keresztény hitünk erősödéséért és a békéért június 4-én!
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felhívására immár hagyománnyá vált, hogy a trianoni békediktátum évfordulójához kapcsolódva közösségeinkben felzúgjanak az imára hívó harangok. Idén is folytatni kívánjuk ezt a kezdeményezést, ezért ismét hívjuk felekezettől függetlenül a Kárpát-medence magyar vallási közösségeit, hogy
június 4-én, magyar idő szerint 16.30-kor harangozzunk templomainkban, majd imádkozzunk a magyar nemzet egységéért, a keresztény hit védelméért és kiemelten a békéért.
A harangozás nemcsak imádságra hív, örömet közvetít, győzelmet ünnepel, veszélyre figyelmeztet vagy halottat búcsúztat, hanem az élet jele és a megmaradás bizonyítéka is egyben.
A nemzeti összetartozás napján pedig a közös harangozás és imádság különleges lehetőséget ad a magyarság összetartozásának megélésére és erősítésére, valamint a történelmi fájdalom miatti együttérzés kifejezése mellett a Kárpát-medencei keresztény magyar közösségek összekapcsolódására.
Imádkozzunk együtt a magyarság lelki egységéért, a keresztény hitünk erősödéséért és a békéért június 4-én!
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye, keesz.hu
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |