Ecumenical conference on the Holy Spirit

Ökumenikus konferencia a Szentlélekről

Az esemény mottója a Jelenések könyvéből származott: "mit mond a Lélek az egyházaknak" (Jel 3,22).

Szerző: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola / Kovács Csaba / BSZI2024. május 30. 12:12

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 128 napja íródott

Május 21-én Ökumenikus Konferenciát szervezett a Görögkatolikus Metropólia és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola. Helyszínként a Debrecenben található Érseki Hivatal szolgált, a találkozó elindítói, megálmodói pedig görögkatolikus püspökeink voltak. A cél az volt, hogy a januári ökumenikus imahét mellett lehetőséget adjon egyrészt a közös, tudományos értekezéseknek, az együtt gondolkodásnak, s egyben új alkalom nyíljon a találkozások, a kötetlen beszélgetések számára is.

Az alapvető koncepció az volt, hogy az előadókat a Magyarországon jelenlévő történelmi egyházakból hívjuk – még ha nem is lehetséges egy alkalomra a teljesség igényével ezt megtenni –, három előadót az ortodox egyházakból, hármat a katolikusból és szintén hármat a protestáns egyházakból.  Az ortodox egyházakat Sipos Barnabás (orosz), Ötvös Csaba (görög) és Simeon Pintea (román) képviselte; Fekete Károly püspök úr a református, Béres Tamás az evangélikus egyház küldöttjeként volt jelen, Leonas Alex a Károli Gáspár Református Egyetemről érkezett; a katolikus egyházat pedig Kocsis Imre, Kránitz Mihály és Orosz Atanáz püspök atya képviselte.

A találkozó létjogosultságát mutatta, hogy a Hivatal konferenciaterme már kezdéskor megtelt, a Michael Wallace Banach nuncius atya és Fülöp érsek-metropolita bevezető gondolatait többen ezért csak a folyosóról hallhatták. Ezt itt olvashatják el teljes terjedelmében.

Kocsis Fülöp metropolita köszöntőjében elmondta: "...szűk évvel ezelőtt a Görögkatolikus Metropólia Ökumenikus Bizottsága Atanáz atya vezetésével arra a gondolatra jutott, hogy mi, akik görögkatolikusok vagyunk és az egységnek, az egyházak egymáshoz való közeledésének a megbízott munkatársai, mit tudunk tenni azért, hogy valóban ez a közeledés az élet vezetésével megvalósulhasson. Hogy mit mond a Lélek a gyülekezetnek? Ebben nagyon nagy szerepe van a teológiának. A teológia ugyanis megmagyarázza, hogy hogyan is értsük az Isten szavát" – fogalmazott a metropolita.  

A nagy érdeklődés egyben bátorításként szolgál a szervezők és az előadók számára, hogy a közös munkát folytassuk, s reményeink szerint az előadások kiadványban is megjelennek majd. Egymás „lelkesítése” a szomszédos Myra kávézóban, közös asztalnál, agapéval folytatódott.

Köszönet a megálmodóknak, ugyanakkor a szervezésben, háttérmunkában résztvevőknek, az előadóknak és hallgatóságnak, s mindenekelőtt a Szentléleknek, hogy egyesítő erejével érezhető módon is jelen volt közöttünk!

"Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át." (1Kor 12,13)

Szerző: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola / Kovács Csaba / BSZI

Nyíregyházi Egyházmegye

ökumené, konferencia, Debrecen, Metropólia
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert