2024. június 7-én immár harmadik alkalommal „dübörögtek” az ovisok kismotorokkal, futóbiciklikkel Nyírlugos Fő utcáján. Hudákné Krekk Anita beszámolója következik.
Gyermeknap alkalmából szerettük volna ezt a hagyományt folytatni, amihez rendőri biztosítást is kaptunk, illetve nagytestű motorokkal, chopperekkel, robogókkal kísértek bennünket mindazok, akik Ignácz András lelki igazgatónk meghívását elfogadták. Ebben az évben első alkalommal köszönthettünk női motorosokat is kísérőink között, illetve a legfiatalabb cross motoros egy harmadik osztályos tanuló volt.
A gyerekek nagy izgalommal készültek az eseményre, felsorakoztak a körforgalomba és dudálva, csengetve, „bömbölve” egyszerre indultunk el, több mint százan a Közösségi házba, ahol folytatódtak a vidám programok. Felvonulásunk örömében a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola diákjaival és pedagógusaival osztoztunk, akik az út két oldalán sorakozva buzdították a kicsiket.
A két keréken guruló forgatag a Közösségi ház parkolójáig hömpölygött, ahol a nagymotorosok előtt felsorakoztak ovisaink és emléklappal köszöntük meg minden kísérőnek, hogy részvételével gazdagabbá, izgalmasabbá tette napunkat.
Szusszanásnyi pihenő után kezdetét vette a Mozgó Mozi Kft. vetítése, ahol az óvodások a nyírlugosi Görögkatolikus Micimackó Bölcsőde apróságaival közösen a Bogyó és Babóca című mesefilmet nézték meg. A vetítések közötti szünetben minden gyermek részére friss popcorn és ásványvíz állt rendelkezésre, ami biztosította a gyerekeknek a teljes „mozizás” élményét.
A vetítést és az ellátást a Nyírlugosért Nagycsaládosok Egyesülete biztosította számunkra, a Mozgó Mozi Kft. nyújtotta egész napos rendezvény fővédnöke pedig Hovánszki György polgármester úr volt, aki már reggel csatlakozott motoros felvonulásunkhoz.
Nagy öröm számunkra, hogy gyermeknapi hagyományunkban városunk görögkatolikus általános iskolája és bölcsődéje is részt vett, hiszen, így együtt éltük át a családiasság és testvériesség érzését. Büszkék vagyunk és bízunk benne, hogy jövőre még többen leszünk!
Szöveg: Hudákné Krekk Anita, fotó: Madarászné Olajos Csilla
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |