Istenből fakad boldogságunk, örömünk – új görögkatolikus bölcsődét áldottak meg Fehérgyarmaton

Istenből fakad boldogságunk, örömünk – új görögkatolikus bölcsődét áldottak meg Fehérgyarmaton

Fehérgyarmaton is megnyílt a görögkatolikus bölcsőde, mely Noé bárkáját formálja küllemében, szellemiségében pedig a keresztény lelkiséget képviseli. Az épület megáldását június 20-án végezte Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2024. június 25. 02:06

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 103 napja íródott

A szertartáson először Ábel püspök atya, majd Magyar Márton atya, a Fehérgyarmati Görögkatolikus Parókia parókusa, a Bárdos Lajos Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint az új bölcsőde és a Szent Márta Szeretetszolgálat lelki igazgatója hintette meg szenteltvízzel az épület belső helyiségeit, majd a főpásztor szólt a jelenlévőkhöz.

Egy személyes találkozását mesélte el, mely során egy idős paptestvére megkérdezte őt: püspökként boldog-e, vannak-e örömei. A megáldás napján épp ezzel az eseménnyel büszkélkedhetett el a főpásztor, hogy milyen öröm megáldani és megnyitni az egyházmegye legújabb bölcsődéjét.

Ábel püspök – továbbadva a kérdést – a jelenlévők boldogságára és örömeire kérdezett rá. Nem érkezik felénk gyakran a kérdés: boldog vagy-e, tudsz-e örülni annak, amid van. „Mi, felnőttek sokszor elfelejtkezünk örülni” – mondta: a gyermekek több százszor is mosolyognak egy napon, a felnőttek viszont csak néhányszor.

A bölcsőde tehermentesíti a családokat, de a gyermekek jelenléte a munkatársakat, a velük foglalkozókat is tanítja: „Legyünk minél többször boldogok; jó lenne, ha szentek lennénk.” De több ez, mint az imádságos, liturgikus élet megélése, az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek gyakorlása: az lesz szent, aki életében boldog tudott lenni. „Istenből fakad boldogságunk, örömünk” – erősítette meg.

Boldognak lenni könnyű, amikor rendben vannak életünkben a dolgok, de vannak közöttünk olyanok, akik nehézségek közepette is tudnak boldogok lenni. Kortárs szenteket és boldogokat említett, akik mindvégig tudtak örülni.

A jelenlévőknek is azt kívánta, hogy töltse be életüket az Istenbe vetett szeretet öröme, hogy tudjanak hálát adni, hogy hasonlítsanak a gyerekekhez, akik tudnak örülni: „legyünk boldogok, legyünk szentek, örüljünk a Jóistennek, mindannak, amit Tőle ajándékba kaptunk.”

Kifejezte köszönetét a támogatóknak, hálát adott azért, hogy elkészülhetett ez az épület, s hogy a munkatársak ünneppé varázsolták ezt a napot. Lengyel Mónika, a bölcsőde telephelyvezetője felé is kifejezte köszönetét: egy Szent Miklós-ikont ajándékozott az intézménynek.

Dr. Péter Csaba, Fehérgyarmat polgármestere köszöntőjében örömének adott hangot, hogy az ökormányzati mellett ez a bölcsőde is elkészülhetett, melyet – bár nem építtetett – az önkormányzat is magáénak érzi.

Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés alelnöke szerint az egyik legfontosabb feladatot vállalta magára az egyházmegye azzal, hogy bölcsődéket épít: a felnövekvő generációkra figyel. Öröm, hogy ebben a szolgálatban kovásza lehetett a bölcsődefejlesztési programnak támogatása által a vármegye - mint mondta.

Dr. Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében azokról a folyamatokról beszélt, melyek által a bölcsőde létrejött, valamint azokat az élményeit foglalta össze, melyeket az aznapi azeri útján megélt.

Az eseményen jelen volt Kanyó Tamás, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Fehérgyarmati Járási Hivatalának vezetője, dr. Kovács Attila jegyző, Kiss András, a Szabolcs-Szatmár Bereg Vármegyei Közgyűlés tagja. Tiszteletüket tették a társegyházak képviselői, világi és görögkatolikus intézmények vezetői, a püspöki hivatal munkatársai.

A Bárdos Lajos Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulónak műsora után Lengyel Mónika telephelyvezető záró szavai következtek, aki munkatársaival együtt apró ajándékkal kedveskedtek a vendégeknek.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

szociális, bölcsőde, megáldás, Fehérgyarmat
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert