Országos döntőhöz érkezett a Görögkatolikus Metropólia által meghirdetett hit- és erkölcstan verseny.
A 2016/2017.tanévtől kezdve új versennyel bővült a görögkatolikus hittanversenyek palettája.
A már hagyományosnak tekinthető általános iskolai megmérettetés kiegészült. Idén - a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola közreműködésével - megvalósult az első Görögkatolikus Középiskolai Hittanverseny, amelynek döntője 2017. április 1-jén Máriapócson zajlott le az általános iskolai hittanversennyel és a liturgikus énekversennyel egy napon és egy helyszínen. A verseny témája a meghívás és a hivatás volt, ami már a verseny elnevezéséből is kiderült: „Itt vagyok, hívtál.” (1Sám3,5)
A döntő fordulót Inántsy Pap Ágnes, mint főszervező köszöntő szavai után Kocsis Fülöp érsek-metropolita nyitotta meg, amit Dr.Orosz Atanáz megyéspüspök úr lelkesítő gondolatai követtek, végül Boronkai József atya beszélt részletesebben a verseny céljairól, tartalmáról.
Az országos versenyre 54 csapat jelezte indulási szándékát, amelyből két írásbeli forduló eredményei alapján 13 csapatot választottunk ki a döntőre. A feladatok összeállításért Boronkai József, Papp Tibor és Szarka Gergő atyák voltak a felelősök, míg Riczuné Vadász Csilla a feladatlapok javításában, illetve az adminisztratív háttérfeladatok elvégzésével segítette a verseny sikerességét. Köszönet illeti továbbá Nyirán János atyát is, aki a Metropólia részéről támogatta a verseny lebonyolítását. A Hierarcha atyák pedig a verseny egésze során javaslataikkal és ötleteikkel folyamatosan segítettek minket, hogy minél színvonalasabb legyen a verseny.
A döntő fordulón három feladatot kellett megoldani a középiskolás diákoknak. Először egy 40 perces írásbeli feladatlap megoldása volt a feladat, majd egy bibliai témájú jelenet eljátszása, amire előre felkészülhettek, végül Activity játék volt, ahol egy bibliai témájú fogalmat és személyt kellett vagy körülírni, vagy elmutogatni. A versengés után ebéd, majd Paraklisz következett a Kegytemplomban, amit Szocska A.Ábel apostoli kormányzó úr végzett.
A versenyt az általános iskolai hittanversennyel közösen megtartott eredményhirdetés zárta le.
Az eredmények:
I. helyezett: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium: Kocsis Gergely – Polyák Rebeka - Szemerszki Mihály
II. helyezett: Szent Bazil Oktatási Központ: Demkó Anasztázia - Levcsenkó Dávid – Szakállas Csaba
III. helyezett: Szent Mór Iskolaközpont: Buzán Bettina-Iloskics Mátyás - Mikovics Szebasztián
Szeretettel gratulálunk a helyezetteknek!
Inántsy Pap Ágnes
Általános iskolások versenyének eredményei:
Egyházközségi hittanosok 5-6. osztály
1. Debrecen-Attila tér (Choma Sára Zsófia, Szabolcs Dóra, Balla József Pál – Felkészítő: Zuró József) 91 pont
2. Penészlek (Danku Petra, Kocsi Vanda – Felkészítő: Csingi Zoltán) 89 pont
3. Budapest-Rózsák tere (Tóth Botond, Mocz Botond, Szabó Dorián – Felkészítő: Koroknai Gabriella) 88 pont
4. Bököny (Buczi Mihály, Kovács Tibor, Papp Diána – Felkészítő: Szokira János) 84 pont
5. Nyírcsaholy (Hornyák Boglárka, Putirka Petra, Herczeg Péter – Felkészítő: Ivancsó Sándor) 78,5 pont
6. Eger (Hajas Lili Anna, Géczi Nándor – Felkészítő: Demkó Balázs) 77,5 pont
Egyházközségi hittanosok 7-8. osztály
1. Budapest-Rózsák tere (Szakos Máté, Ulicsák Miklós, Bánóczi Kristóf – Felkészítő: Koroknai Gabriella) 97 pont
2. Vásárosnamény (Demkó Boglárka, Lemmich Nikolett, Sebők Tifani – Felkészítő: Demkó István) 95 pont
3. Bököny (Pallai Veronika, Sarkadi Anna, Taskó Ábel – Felkészítő: Szokira János) 94,5 pont
4. Zemplénagárd (Balla Réka, Deák Eszter, Deák Dóra – Felkészítő: Gánicz László) 91,5 pont
5. Debrecen-Attila tér (Papp Dávid Zoltán, Kárpáti Gergely – Felkészítő: Szilágyi Gáborné) 91 pont
6. Eger (Estók Éva, Girhiny Csenge, Girhiny László – Felkészítő: Demkó Balázs) 90 pont
Egyházi iskolások 5-6. osztály
1. Pécs (Kovács-Balyalya Zsófia, Vass Domonkos, Zajácz Veronika – Felkészítő: Zajácz Gábor) 95 pont
2. Eger (Figeczki Flóra, Brunczel Borbála – Felkészítő: Demkó Balázs) 92,5 pont
3. Nyíregyháza-Jósaváros (Grajczárik Ádám, Grajczárik Adél, Tóth Barnabás – Felkészítő: Lipcsák Tamás) 91 pont
4. Bolyai János Római Katolikus Általános Iskola Szerencs (Ducsai Réka, Homoki Olivér, Tóth Ildikó- Felkészítő: Szabóné Bulátkó Mónika)
5. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Miskolc (Makkai Domonkos, Kovác Márk, Szőgyi Lili – felkészítő: Boronkai József) 88,5 pont
6. Kálvin János Református Általános Iskola Mátészalka (Szalacsi Eszter, Tengyel Rita, Varga Lilla – Felkészítő: Szabóné Cseppentő Ildikó) 85 pont
Egyházi iskolások 7-8. osztály
1. Kálvin János Református Általános Iskola Mátészalka (Havanyecz Lilián, Szabó Zsófia, Török Molli – felkészítő: Szabóné Cseppentő Ildikó) 96,5 pont
2. Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium Hajdúdorog (Mányák Dóra, Demkó Ferenc, Lovas-Kondor Zalán – Felkészítő: Veres Zoltán) 96 pont
3. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Miskolc (Gunda Eszter Virág Kiss Annamária, Prekop Dorottya – Felkészítő: Boronkai József) 95,5 pont
4. Szikszó (Brünner Vivien, Tóth Máté, Győrffi György – Felkészítő: Moldván Tibor) 94 pont
5. Nyíracsád (Kerti János, Lőrincz Kristóf, Új Nándor – Felkészítő: Tóth Elek) 92,5 pont
6. Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Máriapócs (Orosz Kitti, Iváncsik Panna, Vajda Bence – Felkészítő: Mosolygó Tamás) 91 pont
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |