Merjünk próféták lenni! – Ilyen volt a balatonföldvári családtábor

Merjünk próféták lenni! – Ilyen volt a balatonföldvári családtábor

A hagyományokhoz híven Balatonföldváron találkoztak a görögkatolikus testvérek július közepén, hogy ismét tartalmas hetet töltsenek el együtt – közösen megélve hitüket.

Szerző: BSZI / Görögkatolikus Metropólia2024. július 24. 16:00

Rengetegen érkeztek vonattal a Balaton partjára, hősiesen küzdve a nagy meleggel. A jutalmuk nem maradt el: már hétfőn délután csobbanhattak a közel 29 fokos magyar tengerben. Jó volt újra látni azokat a testvéreinket, akiktől távolabb sodort az élet, öröm volt rácsodálkozni, milyen nagyot nőttek a gyerekek, és persze ki, mennyit fiatalodott, mióta nem láttuk egymást!

A több mint 400 résztvevő a Görögkatolikus Metropólia minden területéről elzarándokolt a Balatonhoz, hogy régi barátokat köszöntsön, és akár újakat is szerezzen magának. Erre próbálta ugyanis ösztönözni Terdik János pasztorális helynök az első estén a nyaralókat: vecsernye után arra kért mindenkit, hogy keressük egymást, és azok társaságát is, akiket esetleg még nem ismerünk. Fűzzük szorosabbra kapcsoltunkat Istennel és általa embertásainkkal is.

A gyerekeknek és a felnőtteknek párhuzamosan tartottak programokat, de nem volt ritka az sem, hogy egy-egy szülő mégis inkább a kézművesfoglalkozáson kötött ki. Amíg a szitakötők, a nemez rókák és a varázspálcák készültek, addig délelőttönként hasznos tanáccsal gazdagodhattak a régebb óta fiatalok:

  • Bariné Kazai Zsuzsanna montessori pedagógus a pozitív fegyelmezésről adott elő a résztvevőknek,
  • L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus és mentálhigiénés szakember "Az érem két oldala - a normatív krízisekről" címmel osztotta meg velünk tapasztalatait,
  • illetve Fekete András atya és felesége, Feketéné dr. Kiss Mária tisztelendő asszony tanúságtételét hallgathatták meg a táborban résztvevők.

A délután játékkal és a sportolással telt, komoly küzdelmeket hozott a foci és a ping-pong meccs is.

Nem feledkeztek meg a tinédzser korosztályról sem: a fiatalok Domokos Zsolt ifjúságpasztorációs referensünk önismereti foglalkozásán vehettek részt többször is, ahol közösen keresték önmagukat, céljaikat, példaképüket – és persze a mindennapi életükben a Jóistent.

Sok mosolyt csalt az arcokra az Artistcompany Tűzzsonglőr Társulat gólyalábas előadása, ahol egy „igazi” kígyóval küzdöttek meg a gyerekek, óriáslabdával röplabdázhattak, búcsú ajándékként pedig lufit hajtogattak nekik a bűvészek.

Szerdán látogatta meg a táborozókat Kocsis Fülöp érsek-metropolita, aki az esti vecsernyét, majd csütörtök reggel a Szent Liturgiát végezte. Örömmel vették körül a hívek, szívesen beszélgettek vele kötetlen témákban, de teológiai kérdésekben is örömmel elmerültek vele.

A szerda estét dr. Seszták István főhelynök atya színesítette: borbemutatóval egybekötött kostolót tartott a Konyári Pincészet jóvoltából, csütörtökön pedig Retro partyval zártuk az estét.

Illés próféta ünnepén szép számban gyűltünk össze a helyi Szent Kereszt római katolikus templomban, ahol évről évre nagy szeretettel fogadnak minket.

Szent Illés próféta ünnepe:

Egyházunk emberi testben angyalnak, a próféták kitűnőségének nevezi Illés prófétát. Az Ószövetség szentjei közül, a karácsony előtti atyák kivételével neki szentel külön ünnepet az egyházi év folyamán. Illés papi családban született Krisztus előtt kb. 800 évvel. Aszkéta életet folytatott. Izrael országban, vagyis az északi királyságban élt. A bálványimádásba merült zsidó nép megtérítésére mindent elkövetett, amit Isten parancsolt neki. Amikor minden fáradozása hiábavaló volt, sőt, őt is üldözni kezdték, imádságára Isten három és fél évig nem adott az embereknek esőt a földre. Ennek az időnek a végén, Istenben bízva, próbatételre hívta fel a király előtt a bálványok papjait. A próbatétel fényesen sikerült, Izrael népe megismerte, hogy ki az igaz Isten, a bálványok papjait Illés kiirtotta. Életében üldözéseket szenvedve és menekülve, de nagy csodákat is téve, palástját és prófétai tehetségét tanítványára, Elízeusra hagyva, tüzes szekér által elragadtatva a Jordán partjáról 810 körül az égbe vitetett. Életének tetteit az ószövetségi Szentírásban a Királyok I. és II. könyvében olvassuk.

Az ünnepi Szent Liturgián prédikációjában Orosz István atya arra igyekezte felhívni a figyelmet, hogy Illés próféta - akit emberi testben angyalnak, a próféták kitűnőségének neveznek - arra hív minket, hogy ebben a kényelmes, és Istentől eltávolodó világban merjünk próféták lenni! Merjünk angyali testben próféták lenni! Így képviseljük Istent mindenhol: munkánkban, családunkban, sőt, még a pihenésünkben is, itt, Balatonföldváron. Mégpedig azért, hogy Isten emlékezetében örökre megmaradjunk.

Annyi bizonyos: az idei családtábort is jól emlékezetünkbe véssük, hiszen fantasztikus emberekkel tölthettük el a hetet! Nem csoda, ha izgatottan várjuk a jövő évi találkozást!

Hálás köszönet a szervezőknek és önkénteseknek, hogy évről-évre zökkenőmentesen zajlik a balatonföldvári hetünk. 

A családtábor a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg a Kelet-Magyarországi Fiatalokért Alapítvány által kötött NEAE-KP-1-2024-1-000200, NEAO-KP-1-2024-10-000180 támogatási szerződés keretein belül.

Az idei családtábor további fotóit ITT tekinthetik meg.

Szerző: BSZI / Görögkatolikus Metropólia

Nyíregyházi Egyházmegye

Családtábor, Balatonföldvár, szabadidő
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert