VI National Gypsy Pastoral Retreat in Hajdúdorog

VI. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlat Hajdúdorogon

Augusztus 22-én 16:00-kor kezdődik az VI. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlat Hajdúdorogon. Az elmélkedéseket Juhász Imre plébános, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs referense tartja. A mintegy 100 fő részvételével zajló háromnapos eseményt megtiszteli jelenlétével Székely János püspök, az MKPK Roma Pasztorációs Bizottságának elnöke, Kocsis Fülöp érsek-metropolita és Szocska Ábel nyíregyházi püspök is.

Forrás és fotó: Boldog Ceferino Intézet2024. augusztus 21. 12:00

A lelkigyakorlatot a Boldog Ceferino Intézet szervezi. Az esemény helyszíne ez alkalommal a Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola (4087 Hajdúdorog, Ady Endre u. 23-27.), ahova az ország számos egyházmegyéjéből és határon túlról is érkeznek a résztvevők.

A Ferenc pápa által meghirdetett imádság évében az Istennel folytatott párbeszédet helyezik a középpontba, erre utal az esemény mottója is: Taníts meg minket imádkozni! (Lk 11,1). A nyitónap Szent Liturgiával kezdődik, melyen Fülöp metropolita mond szentbeszédet, a szombati, záró Szent Liturgiát pedig Ábel püspök vezeti.

A lelkigyakorlat második napján (augusztus 23.) rövid gyalogos zarándoklatot is szerveznek Hajdúnánásra, ahol Székely János püspök megáldja Rézműves Tódor cigányprímás emléktábláját. Az országos cigánypasztorációs lelkigyakorlat 2018 óta mintegy 100 fő részvételével évről évre megrendezésre kerül az ország különböző pontjain. Mintegy 30 településéről érkeznek a hívek.

10.000 Ft minimális részvételi díjat határoztak meg, amelyet nagylelkű adományozók segítségével támogatnak. Kérik, aki teheti, a saját hozzájárulásán felül támogassa a szegényebb testvérek részvételét a lelkigyakorlaton! Ezúttal is szívesen veszik, ha apró süteménnyel hozzájárulnak az ellátáshoz.

A férőhelyek száma korlátozott, ezért azt javasolják, hogy mielőbb jelentkezzenek! Jelentkezési határidő: augusztus 12, hétfő. Regisztráció ezen a linken érhető el.

Ez a program felnőtteknek szól! Ha végképp nem lehet megoldani a gyermek(ek) ehelyezését, tudnak gyermekfelügyeletet biztosítani, a tizenévesek számára külön kiscsoportos beszélgetést szervezni, de természetesen az ő ellátásuknak is anyagi vonzata van. Kérik, hogy őket külön jelentkezési lapon jelentsék be.

A további tudnivalókat a lelkigyakorlat előtt emailben küldik ki a résztvevőknek.

A részvételi díjat az alábbi számlaszámra kérik utalni:

Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola (SZBOK)

11100702-19127677-36000001

IBAN: HU04 11100702 19127677 36000001

SWIFT: CIBHHUHB

Közlemény rovatba a következőt írják: Roma lelkigyakorlat részvételi díj ..... fő

KAPCSOLAT:

Bángi-Magyar Anna
+36 30 199 2652
bangimagyar.anna@boldogceferinointezet.hu

Forrás és fotó: Boldog Ceferino Intézet

Nyíregyházi Egyházmegye

lelkigyakorlat, cigánypasztoráció, Hajdúdorog
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert