Zolcsák Miklós atya ikonjai augusztus 8-án, csütörtökön 18 órától megtekinthetők a debreceni Egri Borozó Borbarát Bár Galériában.
Miklós atya több mint 30 éve foglalkozik ikonfestészettel, aki másodéves kispapként kezdett bele művészetébe. Úgy véli, az ikonfestészet szakrális művészet, szenteket festeni isteni cselekedet. Arra törekszik, hogy Krisztustól, Márián és a szenteken keresztül kifejezze az egyház tanítását, igazságát.
„Azt hajtjuk végre, amit az első teremtésben az Isten végrehajtott és a második teremtésben Jézus Krisztus által lett teljessé" – emelte ki Miklós atya hozzátéve, az ikonográfia az isteni mű létrehozása emberi és fizikai formában kifejezve. (A görög eredetű ikon szó képmást, hasonmást jelent.)
Mint mondta, „a művészet hitből, lelkiségből, ugyanakkor szakmai felkészültségből is áll (anyagismeret, a festékek színismerete, rajzkészség)". Anno kispapként kezdett hozzá az alkotáshoz:
„Másodéves szeminarista kispapként hazamentem nyáron és az a belső indíttatás jött, hogy festenem kell. Az ikonfestészet pedig adott volt, hiszen művészettörténetet tanultunk a szemináriumban, ráadásul a görögkatolikus hagyomány fontos része az ikonábrázolás" – hangsúlyozta.
Később ikonfestőkkel barátkozott (kétszer külföldön, Grazban is járt emiatt) és elsajátította a lelki és szellemi tudás mellé a technikait is, megalkotva egyedi stílusát. Az egyház és az ikonfestő könyv persze előírja a festészet szabályait, nem lehet pusztán ihletettségből bármilyen ikont készíteni. Egyéni vonásokat lehet használni, de a fő vonalakat, formákat szigorúan követni kell.
Eddig ő maga összesen csaknem 530 ikont festett, de más ikonfestőknek is segít a tematikus táborokban.
Úgy véli, a fiatalabb generációból is akadnak, akik ikonfestészettel szeretnének foglalkozni. Sok olyan tanítványa volt, akik a mai napig komolyan gondolják és aktívan művelik is ezt a festészetet.
Ikonikus ikonfestészet az Egri Borozóban: Zolcsák Miklós atya alkotásaiból augusztus 8-án, csütörtökön 18 órától nyílik kiállítás az Egri Borozó Borbarát Bár Galériában (4025 Debrecen, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.). A tárlat régebbi és néhány új ikonfestészeti alkotásból áll Máriáról, a keresztrefeszítésről, valamint Szent Miklósról.
Arra a kérdésre, hogy mivel ajánlaná a tárlatot, elmondta, „minden ember Isten gyermeke, képmása,
bennünk van a vágy a transzcendencia iránt, az ikonok erre szolgálnak kissé. Az evilági profánságból felemel minket a szakrális világba. Az ember ugyanis nem élhet enélkül" – fejtette ki.
Forrás és fotó: dehir.hu
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |