Augusztus 26-án tartották a Nyíregyházi Egyházmegye oktatási-nevelési intézményeinek tanévnyitó értekezletét a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában.
A tizenhét köznevelési intézmény igazgatóját és helyetteseiket Szabó Tamás pasztorális helynök atya köszöntötte a főpásztor, Ábel püspök atya nevében.
A közös imádság után néhány gondolattal indította a találkozót. Boldog új évet kívánok! – kezdte beszédét. A boldogság nem egy érzelmi állapot, hanem egy tudatos életvezetés következménye – tette hozzá. Tudatosítjuk: a boldogságunk abból fakad, hogy szeretve vagyunk, hogy szeret bennünket az Isten. Ennek felismerése az imádság ajándéka. Így a boldogság több, mint a sorstól várt kegy, sokkal inkább feladat, s ha ezzel a tudatossággal próbáljuk szeretni a ránk bízottakat, akkor a „boldog új évet!” nem egy kívánság, hanem egy programterv – zárta gondolatait.
A Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodájának vezetője, Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna köszöntötte a megjelenteket, majd Leskovics-Boros Gréta gazdasági főmunkatárs beszélt a pedagógusok béremelési programjáról, annak 2025-ben várható részleteiről. Mondandójának középpontjában az idei évi költségvetés nyomon követése és a 2025-ös év költségvetésének előtervezése volt.
Ezután Oroszvári-Molnár Anikó, az oktatási iroda főmunkatársa értékelte a 2023/24-es tanévet. Előadásában részletezte a pedagógusok, tanulók létszámát intézményekre lebontva. Összegezte az intézményekbe járó SNI, BTMN, HH, HHH, RGYK és a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók számát, valamint a 2022/23-as tanévben lezajlott kompetenciamérés eredményeit. (Az ezt követő tanév kompetencia eredményei csupán 2025 tavaszán lesznek elérhetőek az Oktatási Hivatal honlapján.)
Előadásában téma volt a tehetséggondozás és a felzárkóztatás fontossága. Az azonos osztályba járó tanulók képességei között jelentős eltérések vannak. Egyre több kiemelkedő képességgel rendelkező tehetséges gyerek mellett, egyre több a lemaradók száma is, akik felzárkóztatásra szorulnak.
A délelőtt során bemutatták a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda vezetői által készített kisfilmet, mely segítségével a nyár eleji, Tokajban és Tarcalon szervezett vezetői kirándulás élményeit élhették át újra a jelenlévők.
A szünet után Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna irodavezető továbbította a KAPI (Katolikus Pedagógiai Intézet) tanévnyitó értekezletén elhangzott aktuális információkat. Beszélt többek között a pedagógusok kötelező továbbképzéséről, az tanulók iskolai telefon-használatáról, a tiltott tárgyakról. Ezt követően a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerének bevezetésével kapcsolatos teendőkről tájékoztatta a vezetőket: egyebek mellett volt szó a célok meghatározásáról, a személyre szabott szakmai szempontokról, a vezetők értékelési szempontjairól, az ütemezésről.
Az eseményen minden intézmény vezetősége kezébe vehette a 2024/25-ös tanévet meghatározó közös jelmondatot, mottót – „A reményben legyetek derűsek” Róm12,12 – hordozó táblát.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Zadubenszki Norbert/Nyíregyházi Egyházmegye, Szikora Ede Szabolcs
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |