A görögkatolikus egyház több mint egy évtizede vállal jelentős szerepet többek között a gyermekvédelem területén. A Görögkatolikus Metropólia közel 2700 gyermekről gondoskodik, őket csaknem 500 munkavállaló és 730 nevelőszülő látja el naponta.
Az volt a célunk, hogy a görögkatolikus gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekekkel, szakemberekkel, nevelőszülős családokkal ezt a nyarat közösen zárjuk le. Azt akartuk, hogy a hasonló korcsoportba tartozó és érdeklődésű fiatalok találkozhassanak egymással, lehetőséget teremtve az ismerkedésre, önfeledt játékra, és persze, a közös imádságra is.
A Hajdúdorogi Metropolitai Egyház a fenntartásában működő Szent Anna Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ közreműködésével rendezte meg a nyárzáró gyermeknapot, melyre meghívta a Metropólia gondoskodásában részesülő gyerkőcöket. A lakásotthonban nevelkedők, a kísérőik és nevelőszülős családok is izgatottan érkeztek az ország minden pontjáról: a Miskolci Egyházmegyéből a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményt, a Nyíregyházi Egyházmegyéből pedig a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézményt látták vendégül.
A hajdúdorogi székesegyház templomkertje már kora reggel vidám gyerekkacajtól volt hangos. A közös ima után Kocsis Fülöp metropolita furfangos módon igyekezett bevonni a kissé zárkózott gyerekeket a közös gondolkodásba.
„Gyerekek, ki tudja a Miatyánkot?” – indított egy bátorító kérdéssel. Aztán a következő kérdés: "Ki tudja ki a mi Atyánk?" Erre is hellyel közzel jól válaszoltak a legtöbben. "No, és hol lakik a mi Atyánk?" Ahogy mondjuk is az imádságban: a mennyben. "De csak ott?" - folytatta Fülöp atya. "Nyilván jól mondjuk a Miatyánkban, de tudnunk kell, hogy itt is itt van velünk. Márpedig, ahol a Jóisten van, ott a mennyország. Ha imádkozunk hozzá, kiderül, hogy itt van a mennyország!" „Ahol imádkozunk, gyerekek, ott van a Jóisten! – hívta fel a figyelmüket. Majd így folytatta a tanító gondolatot: „Ha ő a mi Atyánk, akkor mi az ő gyermekei vagyunk. S ha mindannyian egy Atyának vagyunk a gyermekei, akkor mi bizony testvérek vagyunk! Hát szeressük egymást, mint a testvérek!” – mondta a metropolita. Majd egy közös énekre is megtanította a résztvevőket, mondván: aki énekel, az kétszer imádkozik. "Duplázzuk meg az imánkat!" - lelkesítette nem csak a gyermekeket.
A vidám indítás után kézműves foglalkozások, katonai-, mazsorett-, solymász- és kutyás bemutató, hajfonás, óriás csúszda, játszóház, gumiköteles ugráló és megannyi szórakoztató elem tette feledhetetlenné a napot. Fellépett a Burattínó Bábszínház, emellett vendégünk volt hajdúdorogi származású Szabados Ádám freestyle focista is, aki egész délelőtt trükköket tanított a fiataloknak, amiket aztán a színpadon is bemutathattak.
Szabados Ádám évek óta a gyermekvédelem területén dolgozik Budapesten, mint tehetséggondozó koordinátor. A gyermekeknek szervez különböző programokat, alapvetően a freestyle és a futball az ő asztala, de emellett főzni is tanítja a rábízott fiatalokat. Mint mondja: a freestyle egy gyógyszer. A sport arra motiválja őket, hogy az energiájukat jó helyen kössék le. A sport által jobb emberek lehetnek – vallja.
Ádám és csapata a Reménysziget Sportegyesületben már 7 éve foglalkozik halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel, ennek köszönhetően sikerült delegálni az augusztusi világbajnokságra egy tanítványát. A Freestyle Világbajnokságon 268 futballista volt jelen, 48 országból. A párbaj kategóriában Ádám 180 versenyző közül a 44. helyen végzett. Tanonca, Varga Márk szintén nagyon szép eredményt ért el: maga mögé utasította Hollandia, Hongkong, Lengyelország és Svájc játékosait is. Októberben pedig irány Németország, ott rendezik meg a European Free State Football Cup versenyt.
Ádám büszkén vallja azt, hogy görögkatolikusként az a hivatása, hogy a maga módján próbáljon segíteni, mert ezekben a gyermekekben még meg van az a fény, ami igazából az isteni közelséget legjobban tudja tükrözni. A gyerekek lelke még tiszta. Ha tudunk velük eleget és szeretettel foglalkozni, akkor azzal lehetőséget adhatunk a kezükbe, amivel remélhetőleg teljesebb életet élhetnek majd felnőttként a nagyvilágban.
Szöveg és fotó: BSZI/Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |