A Katolikus Karitász a „Legyen öröm az iskolakezdés!” elnevezésű országos adománygyűjtő programja évente közel 10.000 hátrányos helyzetű gyermek számára biztosít egyenlő esélyeket tanévkezdéskor hazánkban. Az országos központban lezajlott átadások után a Nyíregyházi Egyházmegye is bekapcsolódott az akcióba, és a néhány nap múlva kezdődő tanév előtt intézményeknek és családoknak adományozott tanszereket, iskolatáskát, tartósélelmiszert és ruhaneműket.
A több mint száz darab iskolatáska két felajánlótól érkezett: a soproni Határok Nélkül Alapítvány (együttműködésükre a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász immár évek óta stabilan számíthat) már a nyár elejétől gyűjti a használt iskolatáskákat és tanszereket – Ausztriában is. A beérkező adományokat a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitásznak adták át. A Renomé Print Kft., az egyházmegye szerződött partnere tíz, elsős tanszerekkel felszerelt, új iskolatáskát ajánlott fel, hogy a karitász munkatársai az arra rászorulók számára továbbítsák. A felajánlást Szűcs Mihályné adta át Halinda Gyula ökonómunsnak.
A tanévkezdést segítő akció során az egyházmegyei karitász munkatársai – köztük dr. Oláh Tamás karitászvezető – három görögkatolikus oktatási intézménybe vitték el a felajánlásokat: a pátyodi Móricz-tagintézménybe, a nyírlugosi Szent Péter és Pál-iskolába, a kisvárdai Szent György-iskolába, valamint Beregdarócra. Az egyházmegye Oktatási Irodájának közreműködésével a három intézmény igazgatója vehette át a táskákat és tanszereket, hogy a helyi pedagógusok belátásuk szerint a leginkább rászoruló gyermekeknek adhassák oda azokat.
Ezen kívül az egyházmegyei karitászt megkereső családok egyéni kéréseinek eleget téve szintén segítséget kaptak szerte a vármegyében: csaknem húsz településen mintegy huszonöt család kapott nem csupán iskolakezdéshez szükséges felszerelést, de ruhaneműt és tartósélelmiszer-csomagot is.
A tanévnyitón való ünnepélyes megjelenést biztosítandó a karitász fehér blúzokat és fekete nadrágokat, valamint szoknyákat adott át a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény lakásotthonaiban élő gyermekeinek.
További ruhaadományok is elindultak augusztus utolsó hetén: egy nyíregyházi vállalkozó – felszámolva ruhaboltját – fiatal és idősebb hölgyek számára használható, alkalmi ruhákból álló, záró árukészletét ajánlotta fel a karitásznak. Ezek két helyszínre kerültek: a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény lakásotthonaiba, valamint Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon, Hodász ellátottjaihoz.
Minden nagylelkű felajánlónak köszönjük az adományt!
A Katolikus Karitász iskolakezdési akciója július 31-től szeptember 15-ig tart. Az ebben az időszakban érkező jótékonysági adományokat teljes egészében az iskolás gyermekek támogatására fordítják. A 1356-os adományvonal hívása mellett (hívásonként 500 Ft) online adományozásra is van lehetőség a Katolikus Karitász a honlapján (www.karitasz.hu) keresztül, „Iskolakezdés” megnevezéssel. A Karitász központi bankszámlájára (Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008) is örömmel fogadják a beérkező támogatásokat. Ezzel párhuzamosan a jótékonysági szervezet egyházmegyei központjai helyi szinten is várják a diákok sikeres tanévkezdését megalapozó tárgyi és anyagi hozzájárulásokat.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, további fotók: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |