Idén nyáron Balsán szerveztek ikonfestő- és hittantábort, melybe támogatóként a Jótevő Alapítvány is bekapcsolódott.
"Isten és sok jószándékú ember jóvoltából 2024 nyarán Balsán sikerült egy ikonfestő- és hittantábort megszerveznünk. Egy rövid hét alatt sikerült az ikonfestés alapjait elsajátítani, ami óriási élmény volt az erre vállalkozó és kitartó gyerekeknek. Emellett a hittantáborban minden reggel és este a balsai görögkatolikus templomban voltunk, hogy a napunkat és munkánkat, az időnket és életünket Isten szeme előtt töltsük. Így csatlakozott a templomi találkozásoknál az óvodai csoport, a templomba járó hívek, az önkormányzat dolgozói és több személy, akik érdeklődtek a tábor iránt. Jó volt megtapasztalni ebben az 5 és fél napban, hogy az élet sok sok fontos dolga között, mégis elég, ha az ember egyszerre csak 1-2 dologra figyel oda és az nem baj. Elég ha csak a festésre figyelek, elég ha csak az imádságra figyelek, elég ha csak magamra figyelek, ha egy kicsit nem akarok többet, sőt megnyugtató. Reméljük jövőre is hasonló kedélyes hetet és eredményes munkát tudunk a táborban megvalósítani. Köszönet minden támogatónknak és segítőnek!" Péter atya
Nagy öröm a Jótevő Alapítványnak, hogy ebbe a nemes kezdeményezésbe az étkezés költségének finanszírozójaként be tudott kapcsolódni.
A tábort a NEAE-KP-1-2024/1-000323 azonosítószámú, "Engedjétek hozzám a gyermekeket..." elnevezésű pályázati támogatás keretében tudták megvalósítani.
Szöveg: Gorcsa Péter, fotó: Jótevő Alapítvány
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |