Szeptember 14-én ünnepeljük a Szent Kereszt felmagasztalását. Az ünnep kapcán dr. Ivancsó István atya gondolatait olvashatják.
Jézus „maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették” (Jn 19,17-18) – hangzik el a görög katolikus templomokban a keresztfelmagasztalás ünnepi evangéliumában. Jézus maga vitte a keresztjét! Arra megfeszítve adta életét „értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért”. Jogos hát, hogy egyházunk „drága, tisztes, elevenítő” keresztnek nevezi az eredetileg gyalázatos bitófának tartott, ám a legértékesebb ereklyévé lett keresztet.
Drága a szent kereszt. Nyilván nem a pénzzel vagy anyagiakban kifejezhető értéke miatt lehet így nevezni. Eredetileg nem is lehetett különleges értéke, hiszen a hóhérok az éppen akkor és ott található fából ácsolták össze. Csak az egyházi hagyomány adott neki később egy olyan értelmezést, hogy abból az édenbeli fából készítették, „amely által Ádám elbukott”. Az ikonon éppen ezért látható a kereszt tövében egy kis barlang, abban pedig Ádám koponyája. Nem anyagilag, hanem eszmeileg drága számunkra szent kereszt. Drága, mint ahogy a kedvesét így szólítja az ember: „drágám”. Drága, mint ahogy az Úrhoz is felfohászkodunk: „drága Jézusom”. Drága a kereszt, mert a legnagyobb értéket hozta meg nekünk: az üdvösségünket. De jó lenne, ha mindig így tudnánk rá tekinteni, nem pedig a „keresztviselés” nyűgjét forgatnánk állandóan magunkban!
Tisztes a szent kereszt. Talán első megközelítésben nem világos ennek a szónak a jelentése. Igazából azt akarja mondani, hogy „tiszteletreméltó, tisztelt, tekintélyes”. A legnagyobb tiszteletünket érdemli Jézus keresztje, mert rajta függve szerzett üdvösséget számunkra, „mert azon ölte meg Ő a mi megölőnket, a halál fiait pedig életre keltette” – amint ünnepi himnuszaink egyikében énekeljük. Olyannyira tiszteletre méltó számunkra a kereszt, hogy a pap a felmagasztalási szertartásban a világ négy égtája felé a földig hajlik vele, s a hívek is ugyanígy mélyen meghajolnak. A liturgikus szövegek pedig szinte folyamatosan buzdítanak erre: „Jertek, minden nemzetek, az áldott fának hajoljunk meg”. Természetesen azért, mert „a te kereszted előtt leborulunk, Urunk, és a te szent feltámadásodat dicsőítjük”!
Elevenítő a szent kereszt. Milyen szép megfogalmazását adja ennek az egyik himnuszunk: „a paradicsomi fa halált sarjadzott, ezen pedig (a keresztfán) az élet virágzott ki”! A bűn halálából váltott meg minket és ajándékozott nekünk örök életet Jézus Krisztusnak a kereszten történt áldozati halála. Ezért is feltűnő, hogy a húsvéti ikonon az alvilágba leszálló Krisztusnál ott van a győzelem jele, a kereszt. Nemcsak az ünnepen, hanem az egész ünnepkör minden napján hangzik az ünnepélyes énekünk: „Magasztald, én lelkem, az Úr elevenítő keresztjének fölmagasztalását”. Igen, elevenítő a kereszt! Ünnepélyes dallamú énekünk is erről szól: „Üdvözlégy, életadó Kereszt… mert (általad) legyőzetett a halál hatalma”! Jó, ha így tudunk rá tekinteni.
Jézus nyomában járva (Mt 16,24) a drága, tisztes, elevenítő keresztre tekintsünk, s így könnyebb lesz a saját keresztünk hordozása!
Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |