Az ünnepi liturgiát celebrálta, valamint a kertvárosi templom kertjében álló megújult keresztet megáldotta dr. Gánicz Endre atya, a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke.
A húszéves kereszt felújításával tudatosan terelték a személyes figyelmet a saját lelki megújulás felé – fogalmazott a parókus, dr. Obbágy László atya.
Húsz évvel ezelőtt a keresztet elhunyt Gánicz Endre egykori esperes szentelte fel. 2024-ben pedig fia, dr. Gánicz Endre főhelynök atya végezte a szentelés szertartását, testvére, Gánicz Tamás irodaigazgató, diakónus atya segédletével.
A kereszt alkotója Makláry Zsolt ikonfestőművész volt, aki a templom ikonosztázionját is festette. Korai, két évvel ezelőtti halála után feleségét, Makláry Terézt kérte fel a közösség a korpusz megfestésére.
Obbágy atya a művész alkotását méltatva így nyilatkozott: (Makláry)
„Zsoltról azt írta egy értő művészettörténész: művészetét az ikonfestés sajátos magyar útjának tudatos keresése jellemzi. Teréz asszony alkotását látva most azt merem mondani: megújult keresztünket a személyes hitnek, a szív belső életének, a női lélek finomságának olyan szelíd szépsége hatja át, hogy annak szemlélése nap mint nap, vasárnapról vasárnapra húsvéti ékességbe, Isten örök szépségébe fogja emelni a lelkünket. Hálás köszönet érte, Művésznő.”
A korpusz le- és felszerelését, a kereszt beton-alapjának megtisztítását a közösség aktív tagjai, Hamza Bertalan és Fecske László végezték. A keresztre gyűjtést is szerveztek az előző hónapok során, hogy a templom születésnapját ily módon még fényesebbé tegyék.
A szertartáson több paptestvér is együtt imádkozott a hívekkel, valamint a főhelynök atyával, aki az ikonosztáz képeit vette sorra beszédében.
Az életünk a kereszt felé tart – mondta.
Minden ünnepi ikonról szólt a jelenlévőknek, és elhelyezte személyes keresztjeinket Isten tervében.
A záró áldás után ebédre, beszélgetésre, közösségi együttlétre várták a megjelenteket.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |