Borbányán, a vértanú püspökről elnevezett és a Tódor tiszteletére szentelt templomban tartott előadást dr. Jankéné dr. Puskás Bernadett egyetemi tanár, a Nyíregyházi Egyetem oktatója szeptember 18-án.
Az előadás elején dr. Janka György atya, borbányai parókus beszélt röviden a görögkatolikus egyház történetének azon vonatkozásairól, melyek a vértanú Tódor püspök életéig íveltek. Majd az istenkereső Tódor életrajzát foglalta össze vértanúhalála majd boldoggá avatása idejéig.
Ezután következett a vetítettképes előadás, melyben az előadó édesapja, a művész-pap, Puskás László atya által kutatott, tisztelt és ábrázolt Tódor püspök ikonográfiájával foglalkozott.
A különféle technikákkal megjelenített vértanú Puskás-ábrázolásait vette sorra a professzor, bemutatva az egyes ikonokba sűrített bizánci hagyományokat és azok üzenetét, valamint személyes tanúságtételként arról is beszélt, milyen fontos szerepet tölt be életében Tódor püspök, családjuk patrónusa.
A közönség soraiban ülő dr. Szabó Irén, a Görögkatolikus Múzeum igazgatója szót kapva az előadás végén – személyes érintettsége okán – maga mesélte el a sárospataki mozaik keletkezésének gondviselésszerű történetét.
Az előadás, melynek végén Romzsa-imalapokat vihettek magukkal a jelenlévők, az Ars Sacra Fesztivál keretében zajlott.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |