Véget ért a térség legnagyobb szakrális művészeteket felvonultató eseménysorozata, a XVIII. Ars Sacra Fesztivál. 11 műfajban, országhatáron innen és túl, mintegy 450 program keretében élhették át az érdeklődők a Szent Művészetet. Koncertek, kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások, előadások és tematikus városi séták színesítették az egy hetes fesztivált. Az Ars Sacra Alapítvány sorait olvashatják.
Dragonits Márta, az Ars Sacra Fesztivált szervező alapítvány elnöke elmondta: ősbemutatók, a nyitott templomok napja és zarándoklatok is segítették az érdeklődőket kiszakadni a hétköznapokból.
"Sokszor tapasztalhatja meg az ember, hogy egy-egy zenemű vagy képzőművészeti alkotás katartikus élményt ad, és közelebb visz minden szépség forrásához. Ezt az élményt csak fokozza, ha nem egyedül, hanem közösen élheti át az ember. Mintha láthatatlan kapcsolat alakulna ki a nézők vagy hallgatók között. Mindenki egyre figyel, minden tekintet Rá szegeződik..., igazi "egyház" élmény a szó szimbolikus értelmében is, mert "Az igazság békét teremt".
Ez a gondolat lengte körül az egész rendezvényt kezdve Bogányi Gergely csodás koncertjétől, Berecz András humorral átitatott szép gondolatokat közvetítő előadásán keresztül, Maria B. Raunio festőművész kiállításán át a Gemma Énekegyüttes telt házas Mátyás templomi koncertjéig.
A helyszínek sokasága lehetőséget biztosított arra, hogy ne csak egy-egy ember, de egész közösségek élhessék át az összetartozás élményét Budapesten, vidéken, és a határon túli településeken. Hálásak vagyunk minden fellépőnek, művésznek és szervezőnek, hogy lehetőséget adtak az embereknek a találkozásra, egymással, és reményeink szerint az Istennel. Ezúton is köszönjük munkájukat, a fesztivál támogatóinak az együttműködést!"
Jövőre is lesz Ars Sacra Fesztivál, melynek fő gondolata igazodni fog a szentévhez: „A remény zarándokai". Szeretettel hívunk mindenkit, hogy mint szervező vagy művész kapcsolódjon be a XIX. Ars Sacra Fesztiválba 2025. szeptember 13-21. között!
A fesztiválról készült képválogatásunkat ITT érhetik el. Kérjük, a képek használatakor a kép készítőjének nevét szíveskedjenek feltüntetni!
A Nyíregyházi Egyházmegyében az alábbi programok zajlottak nagy sikerrel:
A Rókahegyi Görögkatolikus Templomban nyitott éjszaka volt szeptember 14-én, a Vecsernye utána a 30 éves templomról szóló, előkészületben lévő könyvről volt szó (mintegy előzetes bemutató).
Nyíregyháza-Borbányán, a vértanú püspökről elnevezett és a Tódor tiszteletére szentelt templomban tartott előadást dr. Jankéné dr. Puskás Bernadett egyetemi tanár, a Nyíregyházi Egyetem oktatója szeptember 18-án.
Könyvbemutatót tartottak a Görögkatolikus Múzeumban (Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 21.) szeptember 18-án 17:00 órakor. A Legeza László szerkesztésében megvalósuló könyvsorozat – Rágalom és valóság, Természettudománnyal Istenhez, Művészettel Istenhez – legújabb darabjának "Sporttal Istenhez" című kötetének bemutatójára várták az érdeklődőket.
A nyíregyházi Szent Atanáz kórus – mely a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kántor- és teológus-szakos hallgatóiból, valamint a Magyarországon működő görögkatolikus templomi együttesek tagjaiból áll – pedig Budapesten lépett fel szeptember 17-én 19:00 órakor a Deák téri evangélikus templomban (V. kerület, Budapest, Deák Ferenc tér 4.).
Forrás és fotó: Ars Sacra Alapítvány
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |