Lelkigyakorlattal, imádsággal, elmélkedésekkel kezdődött meg a szinódus ez évi ülésszaka. Így volt ez egy évvel ezelőtt is.
Most azonban már a tanácskozás helyszínén vannak a szinódusi atyák és testvérek, és ahogy Grech bíboros bevezetőjében hangsúlyozta, ez a lelkigyakorlat nemcsak előkészület, hanem már része is a szinódusnak. Az elmélkedések rávezetnek bennünket arra – folytatta –, hogy nagyobb alázattal forduljunk az újabb és újabb témák és kérdések felé. Amikor az apostolok arról vitáznak, hogy ki a nagyobb közülük, akkor Jézus egy gyermeket állít középre: Aki befogadja ezt a gyermeket, az engem fogad be. A szinódusnak Jézust kell befogadnia.
Valóban, alázat kell ahhoz, hogy a gyermeki kicsinységet el tudjuk fogadni, magunkévá tudjuk tenni. Csak akkor tudunk nagy dolgokat is befogadni, ha a kicsikre is nyitottak vagyunk. Fontos tehát alázattal kezdeni ezt a nagy munkát, amely az egész egyház megújítására hív mindnyájunkat. Persze nagy örömöt is jelent az, hogy a szinódus résztvevői, atyák, szerzetesek, nővérek, világiak, akikkel egy évvel ezelőtt már ugyanezen a helyen sokat beszélgettek, együtt dolgoztak, Rómában újra találkozhatnak.
Joggal remélhetjük, hogy az a szeretet, amely megjelenik az egyház egészen különböző pontjairól és helyszíneiről érkező emberek szívében, a Lélektől származik, amely mindnyájunkat összehoz és egy irányba fordít. Ha különböző gondolkodásúak is vagyunk, a Szentlélek vezetésével mindez egybefűzhető. Az egyházat nekünk kell tovább építenünk. Ferenc pápa így fogalmazott, a szinódus főszereplője a Szentlélek, s nekünk vele együtt kell működnünk a szeretetben, egymásra figyelésben, alázatban.
A lelkigyakorlat végén, október 1-jén este nagy bűnbánati szertartást hirdetett meg Ferenc pápa. Kérjünk bocsánatot az Istentől és egymástól az elkövetett bűneink miatt! Az alázat mellett ez a bűnbánat is elengedhetetlenül fontos, hogy tudjunk együttműködni a Szentlélekkel.
A szinódus második ülésszaka október 2-től 27-ig tart. Imádkozzunk együtt, hogy a Szentlélek vezesse ezt a munkát!
Forrás: Görögkatolikus Metropólia / www.synod.va
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |