72 óra kompromisszum nélkül a Szent Zsófia Görögkatolikus Leánykollégiumban

72 óra kompromisszum nélkül a Szent Zsófia Görögkatolikus Leánykollégiumban

A lánycsapat október 9-én látott munkához. Akadtak olyan lelkes résztvevők is, akik már előző este nekikezdtek a feladatnak.

Riporter, szerkesztő: P. Tóth Nóra
Utómunka: Zadubenszki Norbert
2015. október 12. 00:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 3091 napja íródott

Egy leánykollégiumban nem hétköznapi az élet. A lányok személyisége, öntudatossága, olykor makacssága is jellemző a mindennapokban, mely sokszor megnehezíti azt. Sokan már sokszor megfogalmazták, hogy a nő különleges módon tud szeretni, a kedvesség és a báj, mely sugárzik belőle vidámságot és boldogságot hoz a körülötte lévőknek. Tudat alatt erre építve fogalmazta meg a harmincfős lány csapat, hogy ők hogyan tudnak kompromisszum nélkül tenni valamit a közösségért, másokért. Úgy határoztak, hogy egy napra leveszik a terhet a gondnokukról és együttműködve a kollégiumuk közös helyiségeit olyan állapotba hozzák, mely az igényességet adhatja meg számukra. Ugyanakkor az is cél volt, hogy mindenki feltöltődjön vidámsággal, ezzel kiszakadva a mindennapok szürkeségéből.

A lánycsapat október 9-én látott munkához. Akadtak olyan lelkes résztvevők is, akik már előző este nekikezdtek a feladatnak. Minden kreativitást felhasználva, kacajjal teli hangulattal telt a nap. A végeredmény lenyűgöző lett! Nem csak a szemmel látható eredményt érdemes megemlíteni, hiszen ez a nap egy igazi lelki tréning is volt mindenki számára!

A lányok ezt mondták:

„Annyira jó volt, hogy volt egy közös célunk és minden sérelmet félre tudtunk tenni!”

„Most értettem meg igazán, hogy mit jelent az, hogy ha lokálisan cselekszünk, akkor globális szinten érünk el eredményt!”

„Nekem egyszerűen jót tett a lelkemnek!”

Tóth Teodóra
Nyíregyházi Egyházmegye

Riporter, szerkesztő: P. Tóth Nóra
Utómunka: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

72óra




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert