Kitüntették Dobos Andrást, a budapesti apostoli nunciatúra egykori titkárát

Kitüntették Dobos Andrást, a budapesti apostoli nunciatúra egykori titkárát

A Magyarország és a Szentszék kapcsolatainak fejlesztése terén kifejtett munkássága elismeréseként Dobos András, a budapesti apostoli nunciatúra korábbi titkára a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át május 24-én, szerdán Rómában, a Pápai Magyar Intézetben rendezett ünnepség keretében.

Nyíregyházi Egyházmegye2017. május 26. 09:16

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2498 napja íródott

Az ünnepeltet Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektora, valamint Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök köszöntötte.

A kitüntetést átnyújtó Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki magyar nagykövet laudációjában rámutatott, hogy a kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat konkrét emberek fejlesztik és ápolják, akik ahhoz sokat hozzátesznek saját személyiségükből is. Dobos András esetében ez – egyebek mellett – egy egészen különleges módon is megvalósult: éveken át ő tolmácsolta Alberto Bottari de Castello nuncius szavait a különböző világi vagy egyházi rendezvényeken. „Mondhatjuk úgy, hogy a pápa képviselőjének magyar hangja volt, tehát Péter utódának szavát segített eljuttatni a magyar hívekhez” – emelte ki a nagykövet.

Dobos András a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban 2000-ben tett érettségit követően a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye (akkor: Apostoli Exarchátus) diakónusa (2009), majd papja (2011) lett. Egyetemi tanulmányait a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, majd Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen folytatta, a Collegium Germanicum et Hungaricum ösztöndíjasaként.

Nyíregyházán püspöki titkárként szolgált, 2010–2013-ig a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola docense, 2011–2013-ig a Görögkatolikus Papnevelő Intézet tanulmányi prefektusa, majd propedeutikus évfolyamának elöljárója volt. 2013 és 2016 között a Magyarországi Apostoli Nunciatúra másodtitkáraként szolgált. 2016-tól Rómában, a Pápai Keleti Intézetben folytat doktori tanulmányokat.

 

Forrás és fotó: Magyarorszagszentszek.blogspot.hu

Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye





Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert