Gyönyörű bejárat

Gyönyörű bejárat

Három ikon ékesíti mostantól a kisvárdai görögkatolikus iskola homlokzatát.

Pindzsu István2017. május 28. 19:37

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2515 napja íródott

Ábel apostoli kormányzó megáldotta az Szent György Görögkatolikus Általános Iskola bejárata fölé készített ikonokat. Így az itt dolgozók és tanulók imádkozva tekinthetnek fel a mindennapok forgatagában, segítséget kérve és hálát adva.

 

"2017. május 26-án ismét egyházközségünkbe látogatott egyházmegyénk Kormányzója, Szocska Ábel atya. Nagy örömmel fogadták őt iskolánk diákjai is, akik énekszóval köszöntötték Ábel atyát. Nagy nap volt ez diákjaink számára is, hiszen iskolájuk homlokzata három szép ikonnal gazdagodott a közelmúltban, melynek megáldását a mai nap tartottuk. Ábel atya beszédében kiemelte, hogy aligha van a városban és a környéken olyan iskola, amely ilyen szépen díszített bejárattal fogadná diákjait. Reméljük ez a szép bejárat nem csak a tudományok világába vezeti majd gyermekeinket, hanem a hit világában is egyre mélyebbre. A program ezen a napon nem tanulással folytatódott, hanem közös majálist tartottunk óvodánk ás iskolánk növendékeivel és szüleivel közösen. Azt gondolom, mindenki számára akadt olyan program, ahol kipróbálhatta magát, hogy kincseket gyűjthessen a különböző ajándékok beváltására. Köszönet minden kedves munkatársnak, szülőnek, akik lehetővé tették, hogy ez a mai nap ilyen szép lehetett.”

 

Pindzsu István

Nyíregyházi Egyházmegye

Kisvárda,iskola, ikon
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert