Ima 24 órán át papi és szerzetesi hivatásokért

Ima 24 órán át papi és szerzetesi hivatásokért

Máriapócson is imádkoztak papi és szerzetesi hivatásokért.

Nyíregyházi Egyházmegye2017. június 26. 05:55

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2486 napja íródott

Június 23-án öt órától – szokásosan – Szent Liturgia volt a kegytemplomban. Közvetlenül ezután az előesti nagy vecsernyét végezték, mivel szombaton Keresztelő Szent János születésének ünnepét tartja a görögkatolikus egyház.

Este hétkor kezdődött az Akathisztosz-himnusz az Istenszülő tiszteletére. Kocsis Fülöp érsek-metropolita énekelte a papi imádságokat, a hívek pedig négy szólamban „válaszoltak” rá.

Nyolc órától a Világosság Rózsafűzérét  Tamási József római katolikus atya irányításával végezték, aki rövid elmélkedéseivel választotta el egymástól a „tizedeket”. A máriapócsi alkalom része volt annak a 24 órán át tartó imaláncnak, amelyet a világ 118 helyszínén, II. János Pál szándéka szerint a papi és szerzetesi hivatásokért ajánlottak. A világháló segítségével bárki bekapcsolódhatott a könyörgésekbe. Máriapócsra a felvidéki Lőcse Mária-hegy kegyhelyétől kapcsoltak, majd az imák végeztével az Amerikai Egyesült Államokba, a kaliforniai Sacramento Szűz Mária Bemutatása plébániájának adták át a közvetítést.  Magyarországon a Bonum TV-n keresztül követhették az imát, akik távol voltak a kegyhelytől.

Zárásként XVI.Benedek imáját a papokért József atya olvasta fel:

„Urunk Jézus Krisztus, Örök Főpap, aki felajánlottad saját magadat a kereszt oltárán, és a Szentlélek kiáradása által megadtad a papi rend tagjainak, hogy megváltó áldozatodnak részesei legyenek. Hallgasd meg imánkat, és adj nekünk szent papokat. Add kegyesen, hogy akik a papi hivatás szentségét viselik, egyre hasonlatosabbak legyenek Hozzád, az Isteni Mesterhez.

Őszinte szívvel és tiszta lelkiismerettel hirdessék az evangéliumot. Legyenek jó pásztorok, amilyen a Te Szent Szíved is, szolgáljanak híven Téged, és az Egyházat, és legyenek ékes példái a szent, egyszerű, és örömteli életnek. A Boldogságos Szűz Mária, a Te és ami Édesanyánk közbenjárása által fogadd be az összes papot, és a rájuk bízott juhokat az örök élet teljességébe, ahol élsz és uralkodsz az Atyával és a Szentlélekkel együtt, Isten, mindörökkön örökké. Amen.”

 

 

Nyíregyházi Egyházmegye

Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert