2017 katekétája és pap-katekétája

2017 katekétája és pap-katekétája

Fülöp metropolita köszöntötte a pedagógusokat, különös szeretettel a díjazottakat. 

Nyíregyházi Egyházmegye Hitoktatási Iroda2017. június 27. 10:24

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 867 napja íródott

Főtisztelendő Kocsis Fülöp érsek-metropolita 2011-ben alapította az Év Katekétája díjat, amelyet minden esztendőben egy munkájában és életpéldájával kiemelkedő civil hittanárnak ítélt oda egyházunk.

2017-ben az Év Katekétája díjat kapja: Grunda Jánosné

         Grunda Jánosnénak, immáron több generáció Marika nénijének kitüntetése már hosszú évek óta érett. Nagy érdeklődéssel figyeltük munkásságát mindig is, hiszen ötletessége, (M)mosolygós közvetlenségének varázsa minden parókiális helyükön vonzotta a gyermekeket. Miskolc-Belváros, Hajdúdorog, az avasi lakótelep (ahol volt, hogy hat óvodában és hat iskolában tanított egyszerre!), és Kisvárda után jelenleg Nyírpazonyban (valamint Nyíregyházán) végzi áldásos munkáját, segíti férjét a kisebbek nyájának terelgetésében.

         Marika óvodapedagógusból lett hittanár, ebből is ered kreativitása, rendkívüli pedagógiai érzéke. Mentalitásának köszönhetően óvodástól a gimnazista korosztályig vonzza be egyházunkba a gyerekeket, minden gyermekkel egyenrangúként bánva, személyes odafigyeléssel. Segédanyagait, ötleteit szívesen megosztja másokkal, segítségére bármikor számíthatnak kollégái. Tanítási időn kívül, szabadidejében is összefogja tanítványait, szervezi a ministránsokat, foglalkozásokat tart, táboroztat. Örömmel mondhatjuk, hogy ebben az évben is méltó helyre kerül a civil katekétáinkat kitüntető díj.

 

Hierarcháink a 2016/2017-es tanévtől kezdve egy civil katekéta mellett egy pap hitoktató munkáját is kitüntetéssel ismerik el.

A pap-katekéták közül az Év Katekétája díjat kapja: Ft. Szabó Gábor

Szabó Gábor atya idén már 27 éve munkálkodik az Úr szőlőjében. Már ötödéves papnövendékként örömmel járt ki a nyíregyházi-kertvárosi iskolába, hogy a stúdium idejének egy részét a gyerekekkel tölthesse.  Tanulmányai befejezése után a nyírgyulaji és ófehértói hittanosokat tanítgatta, majd pappá szentelése után első szolgálati helyén, Sátoraljaújhelyen nagy lelkesedéssel kezdte papként a hitoktatást.

Újfehértón öt éven keresztül gazdagította a gyermekeket szívből jövő lelkesedéssel. Feledhetetlen maradt számára az ottani 84 fős elsőáldozási felkészítés.

Kölcsében a szintén öt évi szolgálati idő alatt, bár kevés görögkatolikus gyerek volt, töretlenül végezte a hitoktatást, szem előtt tartva azt, hogy „a vonuló felhők felett mindig kék az ég”. A kölcsei hittanos gyerekek nagy része a hajdúdorogi gimnáziumban érettségizett.

2002 óta Demecser és filiáinak gyermekei veszik körbe. Gyakran elmondja, hogy a gimnáziumi években pap és tanár szeretett volna lenni – mint esztergomi ferences diák –, de a Jóisten meghívása erősebb volt. Ma pedig hálás ennek a hívásnak, s annak, hogy végülis mindkettő lett.

Nemrégiben történt, amikor kicsiket kérdezett az Örömhírvétel kapcsán: Ki köszöntötte Máriát, s adta hírül az örömhírt? – kérdezte. Csend, majd egyik gyerek felkiáltott: Gábor atya!

         Igen, Gábor atya, a maga mindig mosolygós, derűs egyéniségével, életpéldájával segíti a rábízottakat és építi Isten Országát. Nemcsak tanév közben, hanem nyáron is áldoz időt a gyerekekre. A Zempléni-hegységbe szervezett táborok mindig nagy élményt jelentenek minden résztvevőnek. Mindig nagy szeretettel foglalkozott az ifjúsággal, a hétvégi hittanok elmaradhatatlanok a naptárából. Régi hittanosai közül került ki ma már fölszentelt pap is, és sokan még ma is felkeresik örömeikkel, gondjaikkal.

Fontosnak tartja a szakmai továbbképzéseket, szinte soha nem hiányzik ezekről az alkalmakról. Mindig nyitott és fogékony az új dolgokra.

 

A Mindenható Isten adjon mindkettejüknek sok kegyelmet az elkövetkező évekre!

Nyíregyházi Egyházmegye Hitoktatási Iroda

Nyíregyházi Egyházmegye

metropóliai katekéta-díjak, Máriapócs, Kocsis Fülöp, Grunda Jánosné, Szabó Gábor
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert