A 2017. év Szent László király trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója.
Több ezer zarándok vett részt június 24-én Szabolcs községben, az I. László által 1092-ben összehívott nemzeti zsinat helyszínén. Erre az alkalomra ide érkezett hazánk harmadik legfontosabb kincse, a Győrben őrzött Szent László koponyacsont-ereklye, amely jelenlétében ünnepi szentmisét mutatott be dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. A szentmisén részt vettek Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, határon túli katolikus egyházmegyék püspökei, és a megye területén szolgáló papok.
A szentmise előtt ünnepélyes keretek között fogadták Szent László koponyacsont-ereklyéjét, amely már előző nap, 23-án, pénteken megérkezett Győrből Nyíregyházára a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházba.
Az ereklye fogadása után dr. Krakomperger Zoltán plébános, teológiai tanár tartott katekézist az ünnep egzisztenciális értelméről, amely szerint az ünnep többek között tudatosítja bennünk létünk értelmét, egységet foganatosít, megőrzi a múltat, utal a beteljesedésre, előlegezi a jövőt, és cselekvésre szólít fel.
A katekézis után az ünnepi szentmise következett a szabolcsi földvár mellett felállított tábori oltárnál, amelynek kezdetén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, mint házigazda köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, Szent László király 925 éve erre a tájra hívta össze az ország nagyjait, vezetőit, hogy zsinatot tartson és kérje Istent, hogy adjon igazságos és bölcs törvényeket, amelyek szerint a nemzet, a nép tovább járhatja a megkezdett keresztény utat. A főpásztor ezután Szent II. János Pál pápát idézte: ”A szentek nem azt kérik, hogy tapsoljunk nekik, hogy ünnepeljük őket, hanem arra kérnek bennünket, hogy kövessük őket.” „Miben tudjuk követni Szent Lászlót?” – tette fel a kérdést a püspök atya. – „Nem követhetjük a csodatetteiben, az ország építésében, de követhetjük Isten országának építésében ott, ahol élünk. Ragaszkodjunk a keresztény értékeinkhez, katolikus hitünkhöz, és szívünk mélyén, környezetünkben építsük Isten országát. Ezen az ünnepen visszaemlékezve a 925 évvel ezelőtti eseményre kérjük Isten áldását népünkre, nemzetünkre, egyházunkra és Szent László közbenjárását” – fejezte be köszöntőjét Palánki Ferenc megyéspüspök.
Szentbeszédet Dr.Erdő Péter mondott, köszöntő beszédet pedig Szabó István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke. Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy az elmúlt héten a Magyar Országgyűlés Kövér László és Semjén Zsolt előterjesztésére egy határozati javaslatot fogadott el, így a 2017-es évet Szent László-emlékévvé nyilvánította. Végül Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Szent László életét bemutató emlékévi kiállítást nyitotta meg, amelyet a Mudrány-kúriában helyeztek el.
www.dnyem.hu, fotó: Sarkadi Sándor
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |