Szépülő kollégium

Szépülő kollégium

Elkészült a Szent Zsófia Görögkatolikus Leánykollégium közösségi termének átalakítása.

Nyíregyházi Egyházmegye2017. június 29. 16:52

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2463 napja íródott

Az egyházak részére kiírt, helyiségek felújítására lehetőséget adó („Egyházi közösségek hitéleti, kulturális, oktatási, közösségépítő tevékenységgel szorosan összefüggésben használt helyiségekre”), EGYH-KCP-16 számú pályázat keretén belül a Szent Atanáz Főiskola Szent Zsófia Görögkatolikus Leánykollégiuma közösségi termének fűtés- és vizesblokk kialakítása valósult meg.

A pályázati támogatásból a kollégium közösségi termét központi fűtéssel láttuk el. Korábban cserépkályhával fűtöttünk, ami kevés hőt adott a helyiség méretéhez képest. Most viszont folyamatos és komfortos fűtést élvezhetünk egész fűtésszezonban. Ezen kívül megoldottuk a hiányzó illemhely kialakítását, kézmosóval, külön bejárattal. Felszereltünk egy teakonyhához alkalmas mosogatót hideg és meleg vízzel. Így a közösségi termet egész évben tudjuk használni a kollégisták közösségi alkalmaira, és az egyetemi lelkészség ifjúsági csoportmunkáihoz.

A pályázaton 450.000 ezer forintot nyertünk. A beruházás költségeinek ez a negyedét fedezte. A pályázati összeg a fejlesztés kezdő szakaszát indította be, és ehhez már tudtunk főiskolai, egyházmegyei forrásokat hozzátenni, így befejeztük a teljes felújítást.

A közösségi termet korábban csak a késő tavaszi és kora őszi időszakban tudtuk használni, és az év 7-8 hónapjában üresen állt. Pontosan abban az időszakban, amikor bent laknak az egyetemista és főiskolás fiatalok. Nehéz volt közösségi alkalmakat és kollégiumi rendezvényeket tartanunk. Vagy máshol kellett termet kérnünk, bérelnünk, vagy a kollégium kápolnáját használtuk, ami nem igazán alkalmas minden jellegű közösségi projekt megvalósításához, szakrális céljai miatt. A beruházást követően a helyiséget egész évben használhatjuk. Már az elmúlt tanév során új programok indulhattak el. Ezek bevonzották nem csak a kollégium lakóit, hanem nyitott projekteken keresztül a Nyíregyházi Egyetem hallgatóit és az egyházközségekhez tartozó fiatalokat is. Filmklubot, beszélgetős, interaktív csoportokat, imaköröket és tematikus előadásokat szerveztünk, melyek sikeresen működnek és a jövőben is folyamatosak lesznek.

 

Vallomások a kollégium életével összefüggésben:

„A Szent Zsófia Kollégium szinte otthonommá vált az itt eltöltött 5 év alatt. Családias légkör jellemzi a mindennapjainkat, gyakoriak a közös együttlétek, főzés, társasjáték, filmvetítés. A mindennapokban lelki feltöltődést nyújt a kápolnánk, ami teret ad az egyéni imának, és a közösen végzett imaóráknak, vecsernyéknek is. A már hagyománnyá vált zsoltárolvasás elmaradhatatlan alkalma lett a böjti időszakoknak. A nagyobb ünnepekre rekollekcióval készülünk.” (Kiss Emese)

„Azért jó a „Zsófia”,mert akik itt vagyunk lányok, vallásosak vagyunk, ezért nagyon jó társaságok alakultak ki. Mivel a központban van, ezért az egyetemek közel vannak. A koliban mindig figyelünk a másikra, nem megyünk el soha szó nélkül a másik mellett. Kulturáltan tudunk szórakozni, nem zavarjuk egymást vizsgaidőszakban,vagy azt, aki épp pihenni szeretne.” (Demkó Szimonetta)

Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Zsófia Leánykollégium, Nyíregyháza, megvalósult pályázat




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert