Családok napja Szerencsen
Az esernyők délelőtt az eső, délután a tűző napsütés miatt kerültek elő. De ez senkit sem zavart, ugyanis a szerencsi vár ideális helyszíne öt éve a Családcsoda-rendezvénynek. Elegendő a helység rossz idő esetére, így egyetlen programnak sem kellett a csapadék miatt elmaradnia. Érkezéskor Parakliszt imádkoztunk, ekkor már mind a három hierarcha várta a családokat. Nem csak azért voltak jelen mindannyian, mert metropóliai nap volt július elseje, hanem azért is, mert tudják és jelenlétükkel nyomatékosítják, mennyire fontos eleme, színtere életünknek a legszűkebb közösség: a család.
Délelőtt bábelőadás, gólyalábasok, könnyűzenei és népzenei koncert, szíriai beszámoló, gyerektáncház volt, a nagyon finom ebéd után lovasok tartottak íjász-, illetve harci bemutatót. Három órakor Lackfi János és felesége osztotta meg a hallgatósággal közös életüknek azon eseményeit, ahol különösen is kézzelfogható volt számukra a Jóisten gondviselő szeretete. Történeteik könnyeket fakasztottak, néha az önfeledt kacagás, néha a meghatódottság könnyeit. A feleség, Bárdos Juli roppant egyszerűen összegezte: „Aki átadja az életét Istennek, azon áldás lesz.”
Az egész napot végigkísérte a kézműveskedés, találkozhattak gyermekeink bohócdoktorral, lehetőség volt ugrálóvárazni, kipróbálni egy igazi mászófalat, mártogatással gyertyát készíteni, a gyermekek csillámtetkót kaphattak, aki akarta, azt bekötött szemmel vakvezető kutya irányította. Nagy sikere volt a csoki-szökőkútnak, a rengeteg népi játékot pedig még a felnőttek is élvezték.
Köszönjük a szervezést, a támogatásokat, nagyszerű napunk volt!
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |