„Miért épp görögkatolikus iskolába?”

„Miért épp görögkatolikus iskolába?”

A görögkatolikus iskolák kerültek bemutatásra a „Vallás, együttműködés és konfliktusok a különböző társadalmakban” elnevezésű konferencián Lausanne-ban, a vallásszociológusok és neveléstudományi szakemberek nemzetközi konferenciáján.

Görögkatolikus Metropólia2017. július 7. 13:04

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2477 napja íródott

A Svájcban 2017. július 4. és 7. között megtartott tudományos konferencián Inántsy Pap Ágnes, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára mutatta be a görögkatolikus iskolákban tanuló diákok szüleinek iskolaválasztási motivációit.

Az előadás háttereként szolgáló kutatómunka célja az volt, hogy láthatóvá váljon, milyen szülői motivációs szempontok dominálnak a görögkatolikus egyház által fenntartott oktatási intézmények választása során. Továbbá arra is választ próbált keresni a kutató, hogy  ezen választási  szempontok milyen társadalmi háttérváltozókkal függenek össze. A kutatás keretei arra is lehetőséget adtak, hogy az iskolaválasztásban résztvevő szülők munkaerőpiaci státusa és legmagasabb iskolai végzettsége mentén kialakuló összefüggések kerüljenek elemzésre és bemutatásra. 

                                                                                  

Görögkatolikus Metropólia

Nyíregyházi Egyházmegye

Svájc, iskolaválasztás




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert