„Egyiptomi száműzetésünkből visszavágytunk az ígéret földjére”

„Gyalog szerettem volna jönni a porral lepett füveken” – mondja Váci Mihály szeretett Nyírségéről. A Nyírkarász felé vezető úton hálaadó Szent Liturgiára sietve mi, a tájhoz közelebb érezve magunk, legszívesebben biciklivel jöttünk volna. Az erdő közepén futó keskeny autósáv felett összeborulnak a fák, és fény-árny játékukkal mesebeli alagúttá varázsolják az utat. A 13. századi település határában földvár is található, beljebb haladva pedig a Fő út mentén a késő barokk stílusban épült görögkatolikus templom, utazásunk végcélja, amelynek építése több mint 200 éve kezdődött, s amelynek javítása évtizedek óta folyik. A leomlott párkányzat, a megdőlt toronysisak, a fölfelé vezető repedések azonban teljes körű felújítás szükségességére hívják fel a látogató figyelmét. Szocska Ábel atya, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója szintén észrevette a helyzet súlyosságát, és az egyházmegye, átcsoportosítva a más egyházmegyei célra kapott kormánytámogatást, az életveszélyesnek nyilvánított tető cseréjéhez segítő kezet nyújtott a templomból kilencven napra száműzött karászi közösségnek. A kb. 120 aktív, templomba járó hívő Pásztor István atya vezetésével valóban úgy érezte magát, mint a zsidók az egyiptomi fogságban, akik visszavágytak az ígéret földjére. Ábel atya, aki 2017. július 9-én megszentelte az új tetőt, prédikációjában az áldozatvállalásról beszélt. Az áldozat a nyírkarásziak részéről az a fizikai és anyagi lemondás volt, amelyet – kapcsolódva az evangéliumi szakaszhoz – a gadarénusok nem tudtak meghozni Jézus Krisztusért. És könnyű annak egy tizedet adományozni a sajátjából, akinek bőséges volt a termése, de annak a szegény özvegyasszonynak az áldozata kedvesebb az Úr előtt, aki az utolsó krajcárját rakta a perselybe. Mint ahogyan a hívek is szorgalmasan adakoztak, s a maguk életből tették a támogatás mellé fizikai, lelki áldozatukat. A házigazda Pásztor István atya nemcsak a templomra, hanem száműzetésükből visszatért, újjáéledő közösségükre kérte az áldást, mert még sok feladat áll előttük, amíg a templom teljes pompájában léphet a 200 éves jubileumi évébe. A Szent Liturgiát a házigazdán kívül a Karászi Esperesi Kerület egykori és jelenlegi esperesei: Szabados János petneházi parókus és Seres Péter leveleki parókus valamint Katona István, a karászi római katolikus plébános koncelebrálta. Meghívott vendégként jelen volt Szalmási József, Nyírkarász polgármestere és Szatmári István, műszaki ellenőr, aki Rezsőfi Ágnes  tervezővel együtt dolgozott a templom felújításán.

A liturgiát követő agapén arra is volt alkalom, hogy a helybéliekkel személyesen is megismerkedhessünk. Kaczur Éva, a helyi iskola tanító nénije büszkén mesélte, mennyi híres ember származott már Nyírkarászról: orvosok, egyetemi professzorok, balettművészek, néptáncosok. Egy hívő pedig nagy szomorúsággal beszélt a kis teleülésekre jellemző sajnálatos tendenciáról, hogy fogyóban a fiatalság, a falvak elöregednek, s hogy régen több volt a gyermek templomba járó, mint ma a felnőtt. Pedig görögkatolikus hagyományban nincs hiány. Egy legenda szerint itt volt parókus az 1860-as években az a Roskovics Ignác atya is, aki a görögkatolikus liturgia szövegét először fordította magyarra, bár ennek bizonyításához még szükséges lenne némi levéltári nyomozásra.

Tanítson és irányítson minket a nyírkarásziak lemondása és összefogása, áldozatvállalása a legnagyobb, krisztusi önfeláldozás felé!  

Polyákné Tóth Nóra, Fotó: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye