HÍRARCHÍVUM

Görögkatolikus

Görögkatolikus
2011. március 16. 08:59

Görögkatolikus, tanítónéni, csonkakúp – ezeket a tartalmilag nem összetartozó szavakat most az köti össze, hogy szabályaink szerint mindhárom helytelenül szerepel.

Ha egy kúp sérült, hiányzik egy darabja, akkor az egy csonka kúp. Matematikatanárként az alaplapjával párhuzamosan csonkított kúpot (mint fontos matematikai fogalmat) szeretném csonkakúpnak írni.

Ha egy idős asszony az utcában játszó gyerekeknek elmagyaráz valamit, ekkor ő egy tanító néni. Megkülönböztetésül tanítónéninek szeretném nevezni azokat az embereket, akik végzetségük alapján írni, olvasni tanítják a gyerekeket.

Egy Görögországban élő katolikus embert görög katolikusnak mondhatunk. Én viszont görögkatolikus vagyok! Közkedvelt lapunk 2010. januártól Görögkatolikus Szemle néven jelenik meg, honlapunk kezdőoldalán a Magyar Görögkatolikus Egyház megnevezés olvasható.

Számomra mindhárom fent idézett szó helyes, most azonban csak az elsővel kapcsolatban fogalmazom meg a vágyamat. Jó lenne, ha templomaink hirdetéseiben, a kis példányszámú kiadványainkban, a hivatalos levelekben, a különböző pecséteken, vagyis mindenütt mindannyian egységesen a görögkatolikus írásmódot használnánk!

 

---

Kisboldogasszony ünnepétől (2011. szeptember 8.) hivatalosan is egybeírandó a görögkatolikus szó, mert megjelent a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Bizottságának az erre vonatkozó állásfoglalása.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert