NEWS ARCHIVE

IV. Országos középiskolai hittanverseny

IV. Országos középiskolai hittanverseny
2011. április 14. 15:17

2011. április 8–9-én rendezték meg Szegeden a IV. Országos Középiskolai Hittanverseny döntőjét. Itt a második fordulóba bejutott pályamunkákat kellett megvédeniük a versenyzőknek. Iskolánkból mindkét korcsoportban volt továbbjutó. Debreczeni András a 11–12. évfolyamosok, Kelemen Mihály a 9–10. évfolyamosok csoportjából jutott tovább. A versenyt 8-án, pénteken délelőtt tartották, délután és másnap pedig a hittanári konferencia zajlott. A szállást és a vendéglátást a szegedi ferencesek biztosították.

A verseny résztvevői számára kulturális programot is biztosítottak a rendezők. Pénteken este a Dugonics András Piarista Gimnázium népzenei kamaraműhelyének előadására került sor. Este pedig alkalom nyílott arra, hogy a versenyzők egymást is megismerhessék; beszélgettek, egyeztettek a témákról , meséltek egymásnak az iskolájukban folyó életről, s így sok tapasztalatot, egyesek pedig új barátokat is szereztek.

Szombaton délben zárták le a hittanári konferenciát, és hirdették ki a verseny eredményét. Nagy örömünkre szolgált, hogy a 11–12. évfolyamosok versenyét Debreczeni András nyerte meg, a 9–10. évfolyamosok között pedig Kelemen Mihály szerezte meg az első helyet (felkészítő tanára Ősz Tibor atya).

A versenyzőknek és felkészítőiknek gratulálunk, és büszkék vagyunk arra, hogy teljesítményükkel iskolánk, a Szent Bazil Oktatási Központ hírnevét öregbítették!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert