NEWS ARCHIVE

Első lelkigyakorlatunk Máriapócson

Első lelkigyakorlatunk Máriapócson
2011. április 20. 13:01

Nagy várakozással indultak útnak a szolnoki Szent Tamás Iskola dolgozói az első lelki gyakorlatra Máriapócsra 2011. április 15-én. Szaplonczay Gergely iskolalelkész gondosan megtervezte programunkat, és nagy örömünkre szolgált, hogy Jaczkó György parókus úr is velünk tartott.

Lelki feltöltődésünket már az autóbuszon elkezdtük, majd folytattuk a kegytemplomban, ahol imádkoztunk a Szűzanya kegykép előtt, majd Kapin István atya, a lelkigyakorlatos ház vezetője tartott számunkra több alkalommal is elmélkedéseket. Szemléletesen, jó humorral fűszerezve, hétköznapi szituációk bemutatásával segített megláttatni önmagunkat és helyünket a nagyvilágban. Kinyitotta nekünk a barlangot, bevezetett bennünket és segített az eligazodásban. Rávezetett minket arra, hogy ott benn a sötétben merre látjuk meg a világosságot. Példabeszédeinek magyarázataiban önmagunkra is ráismerhettünk. A konkolyról és a búzáról szóló történet magyarázatakor rávilágított arra, hogy mi is a lényeges és a lényegtelen közötti különbség, és ebben a bonyolult világban melyek azok az értékek, amelyek mentén érdemes elindulni, és ha már megtaláltuk a helyes utat, hogyan érdemes azon továbbhaladni.

Részt vettünk előszentelten és szent liturgián is, amelyen felemelő érzés volt, ahogyan felcsendült a már ismerős hang, Gergely atya hangja, és amikor Jaczkó parókus úr külön köszöntött bennünket, és áldást kért ránk.

Megtekintettük még a Nagy Szent Bazil Rend monostorát, és megcsodáltuk a készülő félben lévő fatemplomot is.

Sokmindent tanultunk, és lélekben megerősödve, feltöltődve érkeztünk haza.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert