NEWS ARCHIVE

Európai Egyházközségek Kollokviuma

Európai Egyházközségek Kollokviuma
2011. május 12. 08:19

Az Európai Egyházközségek Kollokviuma ebben az évben ünnepli 50 éves fennállását. A kétévente megrendezésre kerülő kollokvium az idén lesz először a volt szocialista országok egyikében, hazánkban Nyíregyházán július 17-től 22-ig. A szervezet elnöksége és a rendezvény magyarországi szervezői május 6-tól 9-ig Máriapócson a Lelkigyakorlatos Házban tartották értekezletüket. A nyári program megvitatása mellett megbeszélést folytattak Kocsis Fülöp püspök atyával is. A szervezés jelenlegi állapota megelégedéssel töltötte el a vendégeket. A gyermek- és ifjúságú búcsú alkalmával szertartásainkba is bekapcsolódtak, amelyek szépsége szinte elbűvölte őket.

A vezetőséget hétfőn először Szászfalvi László úr a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára és az ő személyi titkára, Kiss András fogadta Budapesten a minisztériumban. Ezután a Parlamentben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrral folytatottak eredményes megbeszélést.

Kis Andorné Kondás Mária – a szervezet egyik alelnöke és a nyári kollokvium szervezője – örömmel vette tudomásul azt, hogy dr. Schmidt Pál köztársasági elnök és Kocsis Fülöp püspök úr védnöksége mellett szerveződő rendezvényen a Magyar Kormány a legmagasabb szinten fogja magát képviseltetni. Erre maga Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr tett ígéretet.

Szívből remélem, hogy a nyári program sok ember érdeklődését kelti fel, és hasonlóan tartalmas és élményekben gazdag lesz, mint ez az előkészítő értekezlet.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert