NEWS ARCHIVE

Csepelről Máriapócsra

Csepelről Máriapócsra
2011. június 23. 09:39

A Pünkösd megünneplése utáni hétvégén, Prodán Gábor atya vezetésével jutottunk el Máriapócsra idei, immár hagyományos lelkigyakorlatos hétvégénkre mi, szórványban élő, Csepel szigetéről érkező, családos közösségbe járó hívek.

Csodálatos nemzeti kegyhelyünkön Horváth Tamás kislétai parókus atya tartott nekünk négy elmélkedésből álló, igen tartalmas előadás-sorozatot, mely az ember Istenhez fordulásának és Isten emberhez hajlásának mozzanatait tette elevenné bennünk. Szó esett az engedelmes odafigyelésről, a Tízparancsról, megváltásunkról, a Szentlélek eljöveteléről éppúgy, mint a nyugati gondolkodásmód és a keleti teológia hasonlóságairól és különbözőségeiről. Az elhangzottak többünket megsegítettek és megérintettek. A lelki gazdagodás, a Szent Liturgia, vecsernye és utrenye mellett kulturális élményekben is részünk volt. Az egyik bazilita testvér közvetlen hangvételű, szakavatott idegenvezetésével megtekinthettük a felújított rendházat. Vasárnap ebéd előtt megnéztük a nyírbátori minorita templomot, rendházat, majd egy kedves, fiatal református lelkész testvérünk vezetésével a közelmúltban rendbe hozott református templomot a híres fa harangtoronnyal.

Emlékezetes marad ez a lelkigyakorlat többek között a csodásan megtapasztalt imameghallgatásról is: vasárnap délelőtt Kislétán a Szent Liturgiában csendes esőért is imádkoztunk, és a helyiek legnagyobb örömére s gyermekeink csodálkozására mintegy öt percre rá valóban el is eredt a várva-várt égi áldás.

Majdnem ötvenen voltunk a lelkigyakorlatos hétvégén, melynek befejeztével az együtt töltött napok örömével, és friss lendülettel térhettünk haza mindannyian, felnőttek, gyerekek egyaránt.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert