HÍRARCHÍVUM

Motoros zarándoklat Máriapócsra

Motoros zarándoklat Máriapócsra
2011. június 27. 12:12

Június 24-25-én motoros zarándoklat megrendezésére került sor, melyek keretében a görögkatolikus motoros hívek több településen, sokféle programon vehettek részt.

Nyírmihálydiban imaórát tartottak megemlékezve a balesetben elhunytakról, Nyírbátorban megnézhették a felújított Krucsay-oltárt. Machovics László beszámolt a motorosok jótékonysági akcióiról a Felvidéken és Erdélyben. Bátor Botond pálos rendfőnök szerzetes a vecsernye utáni elmélkedésen az utakról beszélt. Elmondta, hogy a motorosok széles utat kívánnak egymásnak köszönésükben. A hívek számára az igazi út Jézus, aki mondja is az evangéliumban: „Én vagyok az út, az igazság, az élet.”

Szombaton a motoros zarándokok konvoját Kocsis Fülöp püspök úr vezette motoron a máriapócsi Bazilika elé. Ott Kapin István kegyhelyigazgató atya fogadta a híveket. Az Istenszülőt általában énekkel szokták köszönteni mindenhol, így Máriapócson is, a motorosok azonban püspök úr felszólítására bőgették a motorjaikat. Ez volt az ő köszöntésük, speciális dicsőítésük, a motorosok „éneke”. A köszöntés alatt püspök úr megáldotta a motoros zarándokokat gépeikkel együtt, és kérte Isten gondviselését, hogy ne érje őket baleset. Figyelmeztetett, hogy amikor egy úton haladunk, mindig látnunk kell a célt: Krisztust, az élet értelmét. Arról is beszélt, hogy mindenki megtalálhatja Jézust, aki így fohászkodik hozzá: „Uram, te indítottál el ezen az úton, add, hogy rád találjak.” Krisztus megadja minden feleletünkre a választ.

A szombati Szent Liturgián Szocska Ábel bazilita szerzetes ünnepi prédikációjában elmondta, hogy az evangéliumban Jézus intése szerint a széles út az, amelyik a veszedelembe vezet. Ez azonban lelki értelemben véve nem áll ellentétben a motoros testvérek „Széles utat!” köszönésével. Ábel atya felhívta figyelmünket arra, hogy Jézus nem vár el tőlünk olyat, amit nem tudunk teljesíteni. Jézus azt szeretné, hogy amikor motorozunk, biztonságban legyünk, így ő is széles utat kíván elénk. Nehezebb a lelkünket irányítani, mint a kormányt. Aki a szűk, lelki utat választja, annak erényesnek, önmegtagadónak kell lennie, oda kell figyelnie a másik emberre. Ábel atya arra intett, hogy gondolkozzunk el azon, hogy a mi lelkünk Krisztus tanítása szerint halad-e. Ha mi magunk megtaláltuk a helyes utat, akkor másoknak is segíthetünk abban, hogy ráleljenek.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert