HÍRARCHÍVUM

„Ki ad nekem szárnyakat, mint a galambnak, hogy röpüljek és megnyugodjam?” (Zsolt 54,7)

„Ki ad nekem szárnyakat, mint a galambnak, hogy röpüljek és megnyugodjam?” (Zsolt 54,7)
2011. július 4. 11:43

Dávid király akkor imádkozik az Úrhoz így, mikor összecsapnak feje fölött a sötét erők.. 2011. június 25-én reggel, mikor gyülekeztünk a zarándoklatra Nyíradonyban minket is megrettentettek a sötét fellegek nem mintha megijedtünk volna egy kis esőtől, de motorkerékpáron másképpen érinti az embert, ezért bevallom kissé pánikba estem az időjárás miatt.

Már hajnalban nagy volt a sürgés-forgás hála a szorgos kezeknek, akik a szendvicskenésben, kávéfőzésben ezen a napon szorgoskodtak, hogy ismét tanúságot tegyenek az adonyi vendégszeretetről. A Jóisten fizesse meg fáradozásaikat és áldja meg őket! Fél hét körül elkezdtek begördülni a motorosok a templom előtti parkolóba és regisztráció után jólesően fogyasztottak egy kis reggelit. Aztán megérkezett 7 óra előtt pár perccel Fülöp püspök atya és Ábel testvér. Lassan mindenki megtalálta a helyét a templomban és Püspök atya megáldott minket, zarándokokat. Szabadon „repülhettünk” első állomásunk felé Nyírmihálydiba. Időközben szemetelt az eső, így már rögvest megérezhettük szabadságunk hátulütőjét. A templomban a balesetet szenvedett és kórházi ellátásban részesülő társainkért imádkoztunk. Ha biciklizni tanul az ember, azt mondják esni kell, mert így tanuljuk meg saját bőrünkön a fizika törvényeit. A motorozás sokkal veszélyesebb, hiszen kisebb erőfeszítésse l is nagyobb sebességet tudunk elérni, ezért a következményei is súlyosabbak, viszont ha egyszer-kétszer már bukik az ember tudja kezelni szabadságát. Nyírbátorban a város határától csatlakoztak hozzánk a Keleti Motoros Egyesület tagjai és együtt megtekintettük a felújított Krucsay-oltárt.

Néhány kilométer után megláttuk zarándoklatunk egyik célját a pócsi templomot. A tervezettel ellentétben Püspök Úr még a Szent Liturgia előtt áldotta meg a motorokat és motorosaikat, hiszen egyéb irányú kötöttségei is voltak, ami miatt el kellett távoznia tőlünk.. Különleges kérése volt Püspök atyának, hogy az Istenszülő köszöntése most ne énekszóval történjen, hanem a motorok „dübörögtetése” legyen a mi énekünk, dicsőítésünk. Búcsúzásakor ismét visszautalt Bátor Botond pálos rendfőnök, szerzetes június24-ei, péntek esti vecsernye utáni elmélkedésére, amelyben az utakról beszélt, arról, hogy a motorosok széles utat kívánnak egymásnak köszönésükben. A hívek számára az igazi út Jézus, aki mondja is az evangéliumban: „Én vagyok az út, az igazság, az élet”. Fülöp püspök atyánk összefoglalta hogy a kátyúk és buktatók helyett fel kell emelnünk a fejünket az Isten felé a célt sohasem elvétve.

A Szent Liturgián Szocska Ábel bazilita szerzetes prédikációjában elmondta, hogy az evangéliumban Jézus intése szerint a széles út az, amelyik a veszedelembe vezet. Ez azonban lelki értelemben véve nem áll ellentétben a motoros testvérek „Széles utat!” köszönésével. Ábel atya felhívta figyelmünket arra, hogy Jézus nem vár el tőlünk olyat, amit nem tudunk teljesíteni. Jézus azt szeretné, hogy amikor motorozunk, biztonságban legyünk, így ő is széles utat kíván elénk. Nehezebb a lelkünket irányítani, mint a kormányt. Aki a szűk, lelki utat választja, annak erényesnek, önmegtagadónak kell lennie, oda kell figyelnie a másik emberre. Ábel atya arra intett, hogy gondolkozzunk el azon, hogy a mi lelkünk Krisztus tanítása szerint halad-e. Ha mi magunk megtaláltuk a helyes utat, akkor másoknak is segíthetünk abban, hogy ráleljenek.

Liturgia után Machovics László beszámolt a motorosok jótékonysági akcióiról a Felvidéken és Erdélyben. Fekete András debreceni parókus atya szervez ezen a nyáron jótékonysági túrát Gyímesbükkbe az ottani gyermekotthonba. Még lehet jelentkeznie annak, aki meg szeretné érezni mit is jelent magyarnak lenni itt is ott is széles és keskeny úton.

A Szent Liturgia után a Máriapócsi Zarándokházban ebédben részesülhettünk. Ezt elfogyasztva indultunk Magyra, ahol rendhagyó történelemórán vettünk részt a Szabolcs Fejedelem Lovasíjász Egyesület jóvoltából. Megtapasztaltuk történelmünk gazdagságát és elfeledett erényeinket. Magyon meg kellett szakítanunk a bemutatót a természet parancsára, mert a jégesővel egyikünk sem tudott hadakozni. A lovaglás nekem többek között azért is hasonló a motorozáshoz, hiszen mindkét esetben az ember lába között a nyeregben ülve dolgozik a lóerő.

Hazafelé már megnyugodva és Isten segítségével eltelve adtunk hálát ezekért napokért.

Tavaly nagyon sokan vettünk részt ezen a zarándoklaton, idén másként alakult. Jövőre más időpontban, de hasonló lelkesedéssel ismét tervezzük, hogy megtapasztaljuk a közös imádság,, közös gurulás örömét, ezért kérem, aki szeretne a Görög Katolikus Motoros Közösséghez tartozni, vagy a jövő évi zarándolathoz csatlakozni jelezze szándékát a zajaczek@t-online.hu e-mailcímre. Ugyanezen az e-mailcímen fogadunk rendelést Görög Katolikus Motoros Közösség fellirattal ellátott pólóra, logóval ellátott matricára, motoros zászlókra , méret és darabszám megjelölésével.

Képek a motoros zarándoklatról a képtárunkban található.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert